Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Black Veil Brides: már 2012-ben kijöhet a harmadik album

Decemberben Rebels címmel új EP-vel jelentkezik az utóbbi időszak egyik legdinamikusabban fejlődő, egyre népszerűbb amerikai bandája, a Los Angeles-i Black Veil Brides. Andy Biersack énekes korábban azt is elárulta: a zenekar nem kíván sokat várni az új lemez előtt, már tavasszal stúdiózni kezdenek.

„Az EP pár dalt rejt majd, meg olyan dolgokat, amikkel egy ideje már játszogatunk", magyarázta az énekes az Artisannak. „Pár, az előző lemezről lemaradt szám kerül fel rá, meg némi újravett anyag. Addig akarunk újabb és újabb kiadványokat megjelentetni, amíg csak a rajongóink érdeklődnek irántunk és örülnek ezeknek. Már egy teljes albumnyi új anyagunk is van, mert folyamatosan jönnek elő az ötletek, és a turnébuszunkban vannak cuccaink, amikkel fel is tudjuk venni ezeket, amikor csak akarjuk."

A felvételek várhatóan áprilisban kezdődhetnek meg, vagyis a tempó tényleg gyors, hiszen a banda második stúdiólemeze, a Billboard-lista 17. helyén nyitott Set The World On Fire idén nyáron került a boltokba. A csapat azóta folyamatosan turnézik, bár sikeres európai koncertsorozatukat pár nappal a tervek előtt kellett befejezniük, mivel Biersack október 26-án Luxemburgban eltörte az orrát a színpadon. Andy nem igazán kíméli magát a koncerteken: nyáron több bordája bánta egy túlméretezett színpadi ugrását.

A Rebels EP a tervek szerint karácsonykor, pontban december 25-én jelenik meg.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.