Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Birmingham legrangosabb városi elismerésében részesült a Black Sabbath

Már Black Sabbath-lázban ég Birmingham a szombati all-star gála miatt: a zenekar tagjait a város díszpolgári címével tüntették ki. A mostani hétvége az egész régió gazdasága szempontjából igen jelentősnek ígérkezik.

0701sabbath

Freedom Of The City Of Birmingham címmel tüntette ki szülővárosa a Black Sabbath ősfelállásának négy tagját: ez Angliában nagyjából a díszpolgári elismerésnek felel meg, és egy adott város, térség érdekében kivételes szolgálatot tett személyiségeknek szokás adományozni. Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Geezer Butler és Bill Ward a város főpolgármesterétől, Zafar Iqbaltól vehette át az elismerést június 28-án, szombaton. A hivatalos indoklás szerint a zenekar a Black Sabbath alapvetően formálta Birmingham kulturális és zenei identitását.

Birmingham az első idei júliusi hétvégén minden tekintetben Nagy-Britannia kulturális fővárosává válik: a városba több mint 300 ezer vendéget várnak, és a tavalyi év hasonló időszakának mindössze 54 százalékos vendégágyas kihasználtságával szemben idén ez az arány a 90 százalékot is meghaladja majd. Ebben természetesen a Black Sabbath gálája játssza a legnagyobb szerepet, ugyanakkor a városban számos egyéb rendezvényt is rászerveztek a Back To The Beginningre. Így például két koncertet ad július 5-6-án Birminghamben a város másik híres szülöttje, Jeff Lynne Electric Light Orchestrája is. Lynne-ék szintén utolsó köreiket futják az aktuális The Over And Out turnéval, amelynek két teltházas állomása lesz a 16 ezer férőhelyes Utilita Arenában. Ugyanígy a hétvégén rendezik a közeli Coventryben a Godiva Festivalt, illetve a nagyszabású gasztronómiai Colmore Food Festivalnak is Birmingham ad otthont ezekben a napokban.

A Black Sabbath eredeti felállása a több mint 40 ezres befogadóképességű Villa Park stadionban koncertezik majd július 5-én. Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Geezer Butler és Bill Ward előtt a Metallica, a Guns N’ Roses, a Tool, a Slayer, a Pantera, a Gojira, az Alice In Chains, a Lamb Of God, az Anthrax, a Halestorm, a Rival Sons és a Mastodon is színpadra lép majd, de rajtuk kívül még számos előadó tiszteletét teszi majd Steven Tylertől a Soundgarden három élő tagján, Billy Corganen, Slashen, Jake E. Lee-n és a zenei rendező szerepét is elvállalt Tom Morellón, Vernon Reiden, Chad Smith-en, David Ellefsonon, Andrew Watton és Whitfield Crane-en át egészen K.K. Downingig. A műsorvezetői szerepet a filmsztár Jason Momoa látja majd el. Maga Ozzy a tervek szerint ülve énekel majd, és valószínűleg öt dalban merészkedik a mikrofonhoz.

Akik lemaradtak a jegyvásárlásról, az otthon kényelméből is becsatlakozhatnak a nagy eseménybe: a gálát livestream keretében közvetítik majd a Mercury Studios és a Kiswe segítségével. Az ehhez szükséges jegy ára a helyszínihez képest meglehetősen baráti, kicsivel több mint 5000 forintnak felel meg: ezért cserébe élőben lehet nézni a koncerteket, majd utána még 48 órán át visszanézhető a műsor. Részletek és jegyvásárlás itt. A gála profitját teljes egészében jótékonysági célokra fordítják majd: a birminghami gyermekkórház, egy gyermekeknek létesített hospice-ház és egy Parkinson-kórosokat segítő alapítvány is részesül majd a befolyó összegekből.

A Black Sabbath harminc éve megjelent Forbidden lemezéről itt olvashatsz.

Hozzászólások 

#20 csakegykérdés 2025-07-04 13:10
Idézet - Samael:
Idézet - csakegykérdés:
Lehetne inkább Ozzy egészségügyi állapotáról elmélkedni?

Magánügy, amely csak rá és az orvosára tartozik. Te sem szeretnéd ha nyilvános fórumok az egészségi állapotodon csámcsognának.

Amúgy meg nyilvánvaló, hogy Ozzy egy egészségügyi problémák által gyötört testileg megtört öregember. Mit lehetne még ehhez hozzátenni?

Ironikus volt az elburjánzó nem zenekari téma miatt.
Idézet
 
#19 Martin 2025-07-03 13:53
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
SZOLGÁLATI

Mivel a ki nem engedett kommentek kezdenek elburjánzani és előre látjuk az eszmecsere szükségszerű kifutását, a birminghami viszonyok, a barna és fehér bőrű emberek, a woke, a píszí, a rasszizmus stb. kérdéskörét ezennel szerkesztőségil eg berekesztjük a hír alatt. Köszönjük mindenkinek, aki értelmesen és tartalmasan hozzászólt!

Korrekt hozzáállás! És bocsi a kellemetlenségé rt. :D

Samael: Veled továbbra is egyetértek.
Idézet
 
#18 Samael 2025-07-03 13:26
Idézet - csakegykérdés:
Lehetne inkább Ozzy egészségügyi állapotáról elmélkedni?

Magánügy, amely csak rá és az orvosára tartozik. Te sem szeretnéd ha nyilvános fórumok az egészségi állapotodon csámcsognának.

Amúgy meg nyilvánvaló, hogy Ozzy egy egészségügyi problémák által gyötört testileg megtört öregember. Mit lehetne még ehhez hozzátenni?
Idézet
 
#17 Draveczki-Ury Ádám 2025-07-03 11:30
SZOLGÁLATI

Mivel a ki nem engedett kommentek kezdenek elburjánzani és előre látjuk az eszmecsere szükségszerű kifutását, a birminghami viszonyok, a barna és fehér bőrű emberek, a woke, a píszí, a rasszizmus stb. kérdéskörét ezennel szerkesztőségil eg berekesztjük a hír alatt. Köszönjük mindenkinek, aki értelmesen és tartalmasan hozzászólt!
Idézet
 
#16 csakegykérdés 2025-07-03 10:47
Lehetne inkább Ozzy egészségügyi állapotáról elmélkedni?
Idézet
 
#15 Ben Nihil 2025-07-03 10:39
Idézet - Martin:
Idézet - Ben Nihil:
Tehát a multikulti véleményezése rasszizmus, de pl. az angolok minősítgetése bohókás progresszivitás . Szívlágyítóan felvilágosult és haladó gondolatok ezek, kérem!

Az ilyen típusú felvilágosult kekeckedés ahol szándékosan félreértesz valamit aztán mindenfajta alátámasztott tények nélkülpróbálsz ironikusan okos lenni az amikor az első gondolatom az szokott lenni hogy ,,b*** meg az a***d ha nem érted", a második pedig hogy inkább nincs is kedvem vitatkozni.
Ha valóban nem érted a különbséget aközött amikor valaki multikulti címszóval körbeírja hogy szerinte az arabok miatt van lezüllve egy angol város és hogy azért történtek (és meg is előlegezi hogy történni is fognak) terrorcselekmén yek mert nem akarják elfogadni az ottani szokásokat és törvényeket én pedig leírom hogy a burnley-i angolok sokkal veszélyesebbek akkor mégis csak veled van a gond. Szó sincs róla hogy bárkit is degradálnék, de hidd el vannak olyan városok és városrészek angliában ahol nem a bevándorlóktól kell félned. (Ellenben olyanról nem tudok ahol tőlük kellene. Például még a londoni kutyák szigetének Millwalli részén is nyugodtan sétálgathatsz éjszaka is akár anélkül hogy bárki is beléd kötne pedig az gyakorlatilag a bevándorlók leszármazottjai val van tele. Burnleyben viszont elég ha meghallják hogy nem úgy beszéled az angolt mint ők és máris fura szemmel néznek rád. :D Vedd úgy hogy Burnley anglia miskolca xD )

Az angolok minősítgetése alatt arra gondoltam, mikor más népcsoportokat okosabbnak kiáltasz ki náluk, őket pedig sörivó fuciultráknak titulálod.
Csak tűnődj el, mi lenne az első gondolatod, ha a munkahelyek eloszlása kapcsán kifejtett meglátásaidat pepitában - höhö - hallanád!

ui.: A Burnley-Miskolc párhuzamon pedig rágd magad át még egyszer szerintem...
Idézet
 
#14 Samael 2025-07-03 10:36
Idézet - Martin:
Idézet - Samael:
Idézet - Martin:
Idézet - Samael:
Idézet - Csiba:
Mellesleg sajnos igencsak lezüllött"multikulti"város lett Birminghammból sajnos. Pedig a"Viktóriánus"korban,az ipar és a konzervatívizmu s fellegvára volt.

...

...

A másik dolog pedig, hogy a bőrszín megmarad, de a bevándorlók kulturális asszimilációja amúgy viszonylag erős. A második generációs fiatal bangladesi és indiai "bevándorlók" (idézőjelben, mert ugye aki ott született az értelemszerűen nem bevándorló) gyakorlatilag pont ugyanúgy élnek mint az angol fiatalok. Ugyanazokat a zenéket hallgatják, ugyanazokat az influenszereket követik, ugyanazokba az iskolákba járnak, stb. A bőrük barnább, de attól kulturálisan nem feltétlenül különböznek nagyon a fehérbőrű honfitársaiktól . Persze az óhaza kultúrájának nyomait még magukon hordozzák, de sokkal kevésbé, mint azt az átlagmagyar fotelszakértő hiszi.

Így van! Minden szavaddal egyetértek.

Ennek amúgy a számunkra kicsit szomorú velejárója, hogy az angliai magyar szülők gyerekei már nem, vagy csak alig beszélnek magyarul. Az ő esetükben ezt mélységesen fájlaljuk, a bangladesiek esetében örülünk ennek az asszimilációnak , sőt el is várjuk tőlük. Ha belegondolunk, kicsit ez a kettős mérce is kimeríti a rasszizmus tényállását.
Idézet
 
#13 Samael 2025-07-03 10:25
Idézet - Ben Nihil:
Tehát a multikulti véleményezése rasszizmus, de pl. az angolok minősítgetése bohókás progresszivitás . Szívlágyítóan felvilágosult és haladó gondolatok ezek, kérem!

A rasszizmus az rasszizmus, mindegy, hogy milyen éppen divatos apologetikus terminusokba csomagoljuk. Azt állítani pedig, hogy egy város sz@r hely, mert ennyi meg annyi barna ember lakja, miközben a statisztikák és az ott megfordulók helyszíni tapasztalatai pont az ellenkezőjét támasztják aló, az bizony rasszizmus. Azt mondani, hogy mennyivel jobb hely volt a város 200 évvel ezelőtt, amikor csak fehér emberek lakták, miközben minden objektív kritérium alapján sokkal rosszabb hely volt, szintén rasszizmus, Lehet ezt fényezni, de attól ezek iskolapéldái a "barna ember = rossz ember" felfogásnak, magyarul a rasszizmusnak.
Idézet
 
#12 Martin 2025-07-03 10:13
Idézet - Ben Nihil:
Tehát a multikulti véleményezése rasszizmus, de pl. az angolok minősítgetése bohókás progresszivitás . Szívlágyítóan felvilágosult és haladó gondolatok ezek, kérem!

Az ilyen típusú felvilágosult kekeckedés ahol szándékosan félreértesz valamit aztán mindenfajta alátámasztott tények nélkülpróbálsz ironikusan okos lenni az amikor az első gondolatom az szokott lenni hogy ,,b*** meg az a***d ha nem érted", a második pedig hogy inkább nincs is kedvem vitatkozni.
Ha valóban nem érted a különbséget aközött amikor valaki multikulti címszóval körbeírja hogy szerinte az arabok miatt van lezüllve egy angol város és hogy azért történtek (és meg is előlegezi hogy történni is fognak) terrorcselekmén yek mert nem akarják elfogadni az ottani szokásokat és törvényeket én pedig leírom hogy a burnley-i angolok sokkal veszélyesebbek akkor mégis csak veled van a gond. Szó sincs róla hogy bárkit is degradálnék, de hidd el vannak olyan városok és városrészek angliában ahol nem a bevándorlóktól kell félned. (Ellenben olyanról nem tudok ahol tőlük kellene. Például még a londoni kutyák szigetének Millwalli részén is nyugodtan sétálgathatsz éjszaka is akár anélkül hogy bárki is beléd kötne pedig az gyakorlatilag a bevándorlók leszármazottjai val van tele. Burnleyben viszont elég ha meghallják hogy nem úgy beszéled az angolt mint ők és máris fura szemmel néznek rád. :D Vedd úgy hogy Burnley anglia miskolca xD )
Idézet
 
#11 Ben Nihil 2025-07-03 07:40
Tehát a multikulti véleményezése rasszizmus, de pl. az angolok minősítgetése bohókás progresszivitás . Szívlágyítóan felvilágosult és haladó gondolatok ezek, kérem!
Idézet
 
#10 Martin 2025-07-02 16:55
Idézet - Samael:
Idézet - Martin:
Idézet - Samael:
Idézet - Csiba:
Mellesleg sajnos igencsak lezüllött"multikulti"város lett Birminghammból sajnos. Pedig a"Viktóriánus"korban,az ipar és a konzervatívizmu s fellegvára volt.

3) Az, hogy vannak Birminghamben barna emberek, nem egyenlő azzal, hogy "lezüllött". A barna emberek többsége pont ugyanúgy dolgozik, adót fizet és gyereket nevel, mint a fehér emberek többsége. Nyilván vannak Birminghamben szegényebb negyedek, de olyanokból van bőven Budapesten is.

Így van! Ezt nagyon jól látod. Annyit szeretnék hozzátenni hogy én már voltam birminghamben és ott a szegénynegyedek ben nem a barna emberek vannak többségben, hanem az ős-angolok. És a munkahelyek is pont így oszlanak el. Barna emberből találsz orvost, pszichológust, professzort, tanárt, bankárt, de nem találsz csatornatisztít ót és közmunkást. És ez nem azért van mert politikailag korrektnek kell lenniük és a barna embereket csak a jobb helyekre lehet betenni, hanem azért mert a barna emberek okosabbak arrafelé. Vagy legalábbis többet tanulnak az egyszerű sörivó futballszurkoló angoloknál. :D Van egy birminghami ismerősöm, ő bangladeshi származú viszont angliában született, keresztény neveltetést kapott, ugyanazokat a törvényeket tartja be mint az összes többi angol és ha nem lenne barnább a bőre könnyen azt hihetnéd hogy sokadik generációs angol annyira jól beszéli a birminghami akcentust.
És rajta kívül rengeteg ilyen ember van még birminghamben, ezért nem értettem az előtted lévő hozzászólás enyhe rasszizmussal átitatott multikultizását . Birmingham tele van bangladeshiekke l, indiaiakkal, pakisztániakkal , irakiakkal (és természetesen kínaival is) de én ahogy láttam és hallottam az égadta világon semmi probléma nem volt még velük.
Annak viszont hogy a polgármesterük is barna ember és azért jól láthatóan szereti felhívni magukra a figyelmet és néha még előtérbe is helyezni magukat elképzelhető hogy lesz majd még böjtje de egyenlőre szerintem működik náluk az asszimilálódás. És tudtommal csak 2 ,,terrorcselekm ény" történt eddig birminghamben ahol nem bizonyították hogy helyi lakosok követték volna el. Amúgy nem is értem miből gondolják sokan hogy birmingham a legdurvább hely arrafelé. Már nem azért de Burnley meg Coventry (ahol több az ős-angol) sokkal veszélyesebb helyek. Burnleyben például sokkal nagyobb esélyed van arra hogy megkéselnek az utcán a helyiek az akcentusod miatt mint hogy felrobbantanak az iszlámok. :D

A másik dolog pedig, hogy a bőrszín megmarad, de a bevándorlók kulturális asszimilációja amúgy viszonylag erős. A második generációs fiatal bangladesi és indiai "bevándorlók" (idézőjelben, mert ugye aki ott született az értelemszerűen nem bevándorló) gyakorlatilag pont ugyanúgy élnek mint az angol fiatalok. Ugyanazokat a zenéket hallgatják, ugyanazokat az influenszereket követik, ugyanazokba az iskolákba járnak, stb. A bőrük barnább, de attól kulturálisan nem feltétlenül különböznek nagyon a fehérbőrű honfitársaiktól . Persze az óhaza kultúrájának nyomait még magukon hordozzák, de sokkal kevésbé, mint azt az átlagmagyar fotelszakértő hiszi.

Így van! Minden szavaddal egyetértek.
Idézet
 
#9 Samael 2025-07-02 16:19

#8 Martin 2025-07-02 14:19

#7 Samael 2025-07-02 11:29
Idézet - Csiba:
Mellesleg sajnos igencsak lezüllött"multikulti"város lett Birminghammból sajnos. Pedig a"Viktóriánus"korban,az ipar és a konzervatívizmu s fellegvára volt.

1) Birmingham jelenleg masszívan felfelé ível gazdaságilag, az utóbbi években látványosan fejlődik a város. A 90-es és a 2000-res évek szürke és lapukkant városképét egyre inkább egy modern és pezsgő városkép váltja fel. Egymás után épülnek a felhőkarcolók és az új irodaépületek , az utak állapota angol mércével mérve kiváló (ugye Anglia, Magyarországhoz hasonlóan, nem a tükörsima útjairól híres). Én jártam ott kb. 10 éve is és az idén is, a fejlődés látványos. És a London-Birmingham gyorsvasút (HS2) még meg sem épült, amikor kész lesz, az még többet fog dobni a város gazdaságán.

2) Az ipar fellegvára valóban volt, a konzervatizmusé azonban pont, hogy nem. Ezért is termelt ki ilyen polgárpukkasztó és kifejezetten nem konzervatív jelenségeket, mint amilyen a Black Sabbath volt a 70-es években. Angliában a konzervatizmus eleve nem a nagyvárosok, sokkal inkább a vidék (különösen a gazdag vidék) jellemzője. Az nagyvárosok, különösen az ipari nagyvárosok mindig is a munkásosztály és a hozzájuk köthető baloldali eszmék fellegvárai voltak.

3) Az, hogy vannak Birminghamben barna emberek, nem egyenlő azzal, hogy "lezüllött". A barna emberek többsége pont ugyanúgy dolgozik, adót fizet és gyereket nevel, mint a fehér emberek többsége. Nyilván vannak Birminghamben szegényebb negyedek, de olyanokból van bőven Budapesten is.
Idézet
 
#6 Rapid Fire 2025-07-01 20:15
Idézet - simonzoltan5:
......ez a "multikulti" akkor most rossz ? ..főleg figyelembevéve a Black Sabbath "Viktoriánus"gyökereire való tekintette... ahhha
"A "multikulti" kifejezés a multikulturaliz mus szóra rövidítve, ami a sokszínű vagy sokféle kultúrával rendelkező társadalmat jelenti. Olyan társadalmi jelenségre utal, ahol különböző kultúrák, etnikumok és vallások élnek együtt, és a sokszínűség elismerése és elfogadása jellemző. A fogalom használata néha vitatott, mert egyesek szerint a multikulturaliz mus a kulturális sokszínűség elfogadása mellett a kulturális identitás elvesztéséhez is vezethet" ahha ne de most akkor a Sabbath ....na mindegy ez meghaladja a szellemi képességeimet.

Az egyik probléma csak az, hogy a "multikulti" szemlélet csak addig hangzik jój, amíg be nem lép a törvényi szabályozás kérdése, mivel egy adott társadalmat nem lehet párhuzamosan
többféle törvényi szabályozással vezetni, mivel a jogegyenlőség biztosítása ezt nem teszi lehetővé, ebből következően valamelyik kulturális csoportnak mindig dominálnia kell.Valamelyik kultúra mindig jobban fog érvényesülni a többi rovására mivel ez határozza meg a törvényeket.Viszont pont ez növelheti a terrorizmust mert egyesek a saját kultúrájukat szeretnék meghatározóvá tenni.
Szóval ez a "multikulti" dolog kivitelezhetetl en.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.