Shock!

május 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Angliában akarja megmenteni házasságát Ozzy és Sharon Osbourne

0520ozzysharonA Mirror Online nevű bulvárportál értesülései szerint Ozzy Osbourne visszatér Nagy-Britanniába Los Angelesből, hogy megmentse házasságát Sharon Osbourne-nal, aki egyben az énekes menedzsereként is dolgozik Ozzy szólókarrierjének kezdete óta. Persze nem árt minden mondatba beleképzelni egy „állítólag"-ot sem, hiszen már nagyban folyik a Black Sabbath június 10-én megjelenő új albumának reklámkampánya...

Az Osbourne házaspár nem futott jó köröket az utóbbi időben: noha az olyannyira rég várt új Sabbath lemez végül elkészült, Ozzy az utóbbi másfél évben ki tudja, hányadszor is visszaesett egész életét végigkísérő szenvedélyeibe, és ismét inni, illetve drogozni kezdett. Emellett a brit adóhatóság szerint Osbourne-ék 1,1 millió fontos (mintegy 375 millió forint) adóhátralékot halmoztak fel. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Ozzyt és Sharont többször is egyaránt jegygyűrű nélkül fotózták le az utóbbi hetekben, Los Angelesben pedig három héten át külön éltek.

Sharon most visszatér Nagy-Britanniába, hogy hat év kihagyás után ismét beüljön az angol X-Faktor zsűrijébe nagyjából 1,8 millió fontos gázsiért, férje pedig szintén otthagyja emiatt a napfényes Kaliforniát. „Ozzy imádja Los Angelest, de tudja, hogy ha nem megy haza Angliába Sharonnal, az végzetes lehet a kapcsolatukra nézve", mondta a Mirrornak egy, a párhoz közeli forrás. „Az, hogy Sharonnal tart, azt jelenti, hogy támogatja őt, és talán megoldhatják a gondjaikat, és Sharon is segíthet Ozzynak a személyes problémái kezelésében. A buckinghamshire-i házukban fognak lakni, ami nagyon békés, vidéki otthon, tényleg olyan, mint egy menedék. És meg kell ezt tenniük egymásért. Los Angelesben kezdődtek a problémáik, így úgy érzik, jó lesz ismét közösen Nagy-Britanniában élniük."

„Néha természetesen veszekszenek, de továbbra is együtt vannak", mondta a házasság megroppanásáról szóló első hírek után, április közepén Sharon szóvivője. „Mindkettejüknek komoly hivatásbeli elkötelezettségei vannak: Sharon egy hotelben dolgozik, Ozzy pedig hamarosan turnéra indul a Black Sabbathtal, és előtte is hosszú időket töltöttek külön, amikor Sharon Nagy-Britanniában dolgozott. De a házasság nincs veszélyben." A pár fia, Jack Osbourne szintén cáfolta a szülei válásáról szóló híreket.

 

Hozzászólások 

 
+6 #4 PX3 2013-05-21 07:27
Furcsa ez a kép. Olyan, mintha Ozzy megfojtaná Sharont, mégis Ozzynak van olyan feje, mint akit most fojtottak meg....
Idézet
 
 
+1 #3 Idun 2013-05-20 21:51
Csodálkozom, hogy ez az ember még mindig él :D de sok sikert neki
Idézet
 
 
+6 #2 kéjsóvár bohóc 2013-05-20 14:54
Ozzy-nak inkább saját magát kéne ,megmentenie!
Idézet
 
 
+6 #1 Assassin 2013-05-20 13:51
Boborján.. :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.