800 hetet töltött a Billboard 200-as listáján a Metallica 1991-es fekete albuma. A lemez ezáltal egy mindössze négytagú elitklub tagja lett.
A Metallica fekete lemeze jellemzően nem nagyon esik ki a Billboard Top 200-as eladási listájáról: az aktuális sorban épp felfelé ugrott egyet a Forbes összeállítása szerint, a 162. helyről a 154.-re. Ezzel az album hivatalosan is a 800. hetét tölti az amerikai albumeladási listán. Erre a bravúrra mindössze három másik kiadvány volt képes eddig a könnyűzene történelme során: a Pink Floyd The Dark Side Of The Moonja 990, Bob Marley Legendje 898, a Journey Greatest Hitse pedig 868 héten át jutott be megjelenése óta az Egyesült Államokban legkelendőbb kétszáz nagylemez közé. Az elitklub következő tagja minden bizonnyal a Creedence Clearwater Revival Chronicle: The 20 Greatest Hits válogatása jelenleg 757 hétnél tart, és a számítások szerint valamikor jövőre lépi majd át a bűvös nyolcszázas határt. A fekete album emellett a stílusspecifikus allisták egyikén is átlépett nemrég egy hasonló mérföldkövet: több mint ötszáz hetet töltött a Billboard Top Hard Rock Albums sorában. Itt jelenleg a tizenharmadik helyen áll.
A fekete album minden idők legsikeresebb és legnagyobb példányszámban elkelt lemezei közé tartozik: az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) májusban nyilvánította hússzoros platinalemezzé, vagyis eladásai meghaladták az Egyesült Államokban a 20 millió példányt. Az anyag megjelenésének évében bevezetett digitális mérések korszakában, vagyis 1991 óta ezen kívül mindössze két olyan album jelent meg, aminek sikerült ez a bravúr, a Green Day 1994-es Dookie-ja és Shania Twain 1997-es Come On Overje. A bevezetőben linkelt Klasszikushock-cikk mellett a lemezről harmincéves jubileumán is megemlékeztünk egy visszatekintésben.
A Metallica jövő június 11-én és 13-án ismét Budapesten, a Puskás Arénában koncertezik. A 11-ei bulin előzenekarként a februárban az Arénát is megjárt Pantera és a svéd Avatar, 13-án a Gojira és a Knocked Loose melegíti majd be a közönséget. A 72 Seasons lemez kapcsán 2023-ban startolt M72 turné a Metallica eddigi történetének legsikeresebb turnéja. Részletek a fellépésekről itt és itt.
Hozzászólások
Ez abszolút nem igaz, de nem kellene válaszolni neked, mert csak kötekedni jöttél
Csak dalokat nem tudtak írni soha szerencsétlenek
Szar termékből jó/drága marketinggel sem lehetett volna hosszantartó sikereket elérni.
(Ahogyan jó termékből szar marketinggel sem.)
Ha ez a két dolog találkozik, na ott születnek ekkora és ilyen hosszú távú sikerek.
Tökmindegy. A testamentes srácok ugyanúgy lehetnek (lehettek volna) "karakterek", ha kibontják őket, sztárcsinálás kérdése.
Nem fazonokat írtam, hanem karaktereket.
1991-ben, amikor a Népstadionban először hallottam az Enter/Sad duót, éreztem, hogy nagy siker lesz, arénarock zene. Aztán a lemez már nagy csalódás volt és maradt is számomra, itt már nem maradt szinte semmi az első négy lemez zsenialitásából . Fazonokat bárkiből lehet gyártani, csak médiaháttér (sok pénz) kell hozzá.
A fekete lemez meg kb a 3. számtól unalmas, középszerű dalok követik egymást, a Return to Serenity önmagában jobb, mint a két metallicás lírai.
Nem zenei, minőségbeli különbségekről beszélünk, hanem a média hatalmáról és a két banda mögött álló menedzsment és pénzmennyiség közti különbségről.
Na megjöttek a kedvemre való kommentek:-)
Lesz természetesen.
Amikor arról beszélünk, hogy mitől ilyen sikeres a Metallica, akkor a karaktereket nem lehet kihagyni a képből. A Metallica mindig is karizmatikus figurákból állt. Az itt is említett Testament-ben pedig maximum Chuck papa nevezhető annak. (Figyelem! Nem a zenei képességekről beszélek).
Szóval, a dalok mellé nagyon kellenek a fazonok is.
Milyen érdekes, hogy azt keresem én is, és pont egy ilyen kommentbe botlok. Ezek szerint más is hiányolja
A Nothing Else Matters már önmagában képes lenne 10 milliót eladni a lemezből, de így hogy még ott van az Enter Sandman is semmi meglepő nincs benne.
Az internet előtti időkben ha egy albumon volt legalább 1 totális sláger akkor az már simán elvitte a lemezt a hátán. Különösen ha ballada volt.
Márpedig a Metallica rajongók bármennyire is próbálták bizonyítani hogy a Nothing Else Mattersnek semmi köze a hair-metal balladákhoz, igazából semmivel sem keményebb dal a Don't You Cry-nál, az Every Rose has it's Torn-nál vagy épp az Alone Again-nél. Egyedül a hangzása keményebb, de amúgy tök ugyanaz a kategória.
És egy ilyen dallal akkoriban simán lehetett hasítani. Hiszen rengeteg lemezt adtak el a balladák más zenekaroknál is. Éppen csak a Metallicának az volt a szerencséje hogy sosem volt hajbanda, így az ő balladájukat nem volt ciki akkor sem játszani a rádióban amikor a hair metal már annak számított.
Szerintem a korszellem is mindenképp hozzájárult a sikerükhöz. Az mindig tényező. Lásd a legsikeresebb lemezek listáját például. Ha a Thriller '95-ben jelent volna meg, még 2 millió sem ment volna el belőle nem hogy 50-60. A fekete album viszont pont jó időben készült el a korszakváltás kellős közepén, amikor a Hair (és a ,,klasszikus") metal elkezdett kimenni a divatból, helyette pedig jött a grunge és az olyan éjsötét muzsikák mint a Danzig vagy a Type O Negative - akiktől a Fekete album zenéje nem is állt olyan távol stílusilag. Ezt megfejelve egy olyan balladával amit egy kőkemény motoros csávó ugyanúgy imádni tud mint egy Red Hot Chili Peppers rajongó tuti volt a siker.
(Különben egyetértek azokkal akik szerint a Fekete a legunalmasabb metallica. Nekem személy szerint a Load és a Reload is sokkal izgalmasabb még ha azokon nincsenek is olyan fogós slágerek mint az Enter Sandman meg a Sad but True. De viszont cserébe nincsenek is olyan dögunalmas elnyújtott témák sem mint a My Friend of Misery vagy a Wherever i may roam - bocsi, tudom hogy ez közönségkedvenc de mindig ez volt az első dal ami közben bealudtam valahányszor megpróbáltam egyben végighallgatni az albumot.)
Szerintem meg túlértékelt és távolról sem a legjobb banda. a Metallica.Feltéve de meg nem engedve talán volt 2 jó és egy talán innovatív albumuk..Mindenki maga dönti el, hogy mit tart jjónak a zenében, még akkor is ha egyesek hisztiznek emiatt.
A Ritual második fele unalmas, egészen a Return to Serenityig.
Electric Crown + Return to Serenity kevesebb mint Enter Sandman, Nothing Else Matters és Unforgiven. És nem csak úgy kevesebb ahogy 2 kevesebb mint 3. Ezt nem a magam nevében írom, mert nálam még relatív közel is vannak, hanem az a 2 Metallica ballada több emberhez juttatta el a rockzenét, mint a Testament komplett karrierje (ami briliáns egyébként).
Lehet tagadni, hogy dimenziós különbségek vannak, de attól még ezek léteznek.