Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A lemezben ott van az előző két albumunk agressziója, de drámai mértékűt léptünk előre a dalszerzés terén”

Befejezte új albumának stúdiómunkálatait a kaliforniai Death Angel, akik elvileg 2016 tavaszán ki is akarják hozni az anyagot. A banda ismét Jason Suecof, illetve Rob Cavestany gitáros produceri felügyelete mellett készítette el az albumot.

0512da

A 2013-as The Dream Calls For Blood igen komoly szakmai- és közönségsikert aratott, és már fel is vették a folytatást a floridai Audiohammer stúdióban Jason Suecoffal. „Nemrég fejeztük be a felvételeket”, mondta Mark Osegueda énekes az SFWeeklynek. „Most dolgoztunk harmadszorra Jason Suecoffal, és nem is lehetnénk elégedettebbek a munkájával. Ezúttal minden zenét és szöveget megírtunk már a stúdiózás előtt, kivéve egyetlen dalt, amit szándékosan a helyszínen, gyorsan akartam összerakni. Néha kifejezetten jó dolgok születhetnek abból, ha a stúdióban érezhető hangulatból merítesz inspirációt, és ez a nóta is remekül sült el. Most 2016 áprilisát lőttük be a megjelenésre, és olyan dalok szerepelnek majd a lemezen, mint a Father Of Lies meg a Lost. De többet most még nem említenék. A lemezben ott van az előző két albumunk agressziója, de drámai mértékűt léptünk előre a dalszerzés terén. Tényleg úgy szól a lemez, ahogyan a Death Angelnek szólnia kell.”

A banda idén nyáron a RockMaratonon is fellépett.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.