Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2020-ban 420-as fordulaton pörög a Red Swamp

A smoker-metal banda júniustól év végéig minden hónap 20-án új anyaggal jelentkezik érkező harmadik nagylemezéről, a Time To Die-ról.

0424redswamp

Az új lemez címe már tavaly év elején megszületett, amikor még sehol nem volt a koronavírus. A zenekar több mint egy éve válogatja a témákat és írja a dalokat, és a karantén-időszak jó alkalmat adott arra, hogy rendesen meg tudják tervezni az évüket, ezért júniustól kezdve minden hónap 20-án lehet tőlük várni valami újdonságot.

A sort a Time To Die című dal animációs klip debütálása nyitja majd, ami egy videótrilógia első darabja lesz. A sorozat többi tagja is megjelenik a nyár folyamán, rendre 20-án, szeptemberben pedig egy egész estés live session stream koncertet tervez a csapat, ahol az új dalok mellett a Red Swamp-repertoár legjobbjai kerülnek majd elő. A teljes új lemez megjelenését november 20-ára tervezik, így lesz ideje a közönségnek is egyesével megismerni az új dalokat, hogy azt a lehető legközelebbi alkalommal majd élőben is együtt tudják üvölteni a bandával!

A zenekar persze bízik abban, hogy mielőbb színpadra tud majd állni.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.