Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2019-ben nyugdíjba vonul a Krokus

2019-ben búcsúturnéra indul minden idők legsikeresebb svájci rockzenekara. A Krokus esküszik rá, hogy később sem lesz feltámadás és újabb búcsúkör.

Bejelentette utolsó turnéját a Krokus. A több mint negyven éve aktív svájci hard rockerek 2019-ben vágnak neki az útnak, és nem húzzák el további évtizedekre az Adios Amigos néven futó zárást: a jelenlegi tervek szerint 2019. december 7-én, a zürichi Hallenstadionban állnak utoljára színpadra. „A Krokus mindig is különleges volt, és ennek így is kell maradnia”, indokolják a döntést. „Ezért döntöttünk úgy, hogy akkor állunk le, amikor még mindig nagyon jók vagyunk. A rajongóknak is így kell emlékezniük ránk. Más zenekarokkal ellentétben, akik jelenleg is örökké tartó búcsúturnéjukat játsszák, mi tartjuk magunkat a szavunkhoz, és 2019 végén kihúzzuk a dugót.”

A Krokus nálunk nem számít igazán ismert névnek, otthon azonban nemzeti hősök, és a '80-as évek első felében Nyugat-Európában és a tengerentúlon is roppant jól futott a szekerük. A csúcsra minden bizonnyal az 1982-es One Vice At A Time és az 1983-as Headhunter albumokkal értek fel, utóbbi az Államokban is platinalemez lett: svájci előadó sem azelőtt, sem azóta nem büszkélkedhetett ilyesmivel.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.