Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2017 tavaszán új Life Of Agony, itt az első előzetes

A Place Where There's No More Pain címmel jelenik meg 2017 tavaszán a Life Of Agony új albuma, amelyhez megérkezett az első rövid videós trailer is. A csapat az évek során többször is feloszlott, de nem nagyon bírják ki tartósan egymás nélkül.

0113loa

0113loacA Napalm kiadó gondozásában jelenik meg valamikor 2017 tavaszán a brooklyni Life Of Agony új, ötödik nagylemeze, amely az első lesz a bandától a 2005-ös Broken Valley óta. Mint ismeretes, a csapat azóta egyszer ismét feloszlott, a frontember Keith Caputo pedig nőként, Mina Caputóként folytatta tovább – természetesen most is Minaként áll a zenekar frontján.

„Szerintem a rajongóink tudják, hogy a zenénk tényleg igazi szenvedésből fakad, méghozzá mindnyájunk esetében", mondta az új lemezről még az év elején Alan Robert basszusgitáros. „Rengeteg rajongó mondta is az évek során, hogy az évek során nagyon fontos volt számukra a saját fájdalmaik orvoslásában, hogy mi megosztottuk velük a saját szenvedéseinket. Az a felemelő energia pedig, amit a koncerteken adunk át egymásnak, reményt ad mindenkinek, hogy igenis van fény az alagút végén. Számunkra, illetve a rajongóink számára is remélhetőleg ez a rövid közösen töltött idő jelenti azt, amikor nincs fájdalom."

Az első videós előzetes máris megtekinthető. A zenekar november 13-án Bécsben koncertezik, további részletek itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
-5 #8 laol 2016-10-15 20:20
öööö... nem mélyebb volt a hangja?
Idézet
 
 
-6 #7 miso 2016-10-15 10:34
Hát nem tudom, a River Runs Red az egyik nagy barátom, hibátlan HC album, a későbbi albumaikon csak 1-2 szám volt érdekes. Azután meg amit Caputo csinált magával, már nem is érdekel.
Ez van, nem mindenkinek egyforma a befogadó képessége.

Még szerencse hogy nincs LOA pólól, tuti nem venném fel:D

A River ennek ellenére időtálló mestermű, sokat hallgatom.
Idézet
 
 
-9 #6 spanom_gyurma 2016-10-15 09:45
Borzasztóan szól. Élvezhetetlenül száraz.
Idézet
 
 
-7 #5 homme 2016-10-14 15:19
Idézet - methanor:
Idézet - nausea:
Fasza lesz ez!!!

Idézet - nausea:
Fasza lesz ez!!!



Az már nem lesz... :D


faszt nem lesz!
Idézet
 
 
+3 #4 methanor 2016-10-14 15:17
Idézet - nausea:
Fasza lesz ez!!!

Idézet - nausea:
Fasza lesz ez!!!



Az már nem lesz... :D
Idézet
 
 
+3 #3 Davidian 2016-10-14 12:04
A hét híre :) A River Runs Red örök Top3 nálam.
Idézet
 
 
+3 #2 nausea 2016-10-14 11:57
Fasza lesz ez!!!
Idézet
 
 
+3 #1 homme 2016-10-14 09:33
Ez jó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.