Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2012-re csúszhat az új Nightwish lemez

Tuomas Holopainen billentyűs új részleteket árult el a készülő következő Nightwish albumról a finn Soundi magazinnak. A zenekar hetedik nagylemeze az Imaginarium címet viseli majd, és egy fantasy film is kapcsolódik hozzá, melynek sztorija az új dalokon alapszik. Ez a projekt azonban még csak kezdeti fázisban jár, így elképzelhető, hogy 2012 előtt sem az album, sem a DVD nem jelenik meg.

Mint Tuomas elmondta, az új Nightwish lemez tartalmaz majd egy epikus, több mint húszperces dalt is, amit lehet, hogy kettébontanak a masterelés során, így egyelőre nem tudni, tizenkét vagy tizenhárom szám kerül-e az albumra. Egy kivételével az új szerzemények mindegyikét a zenekarvezető írta, a kakukktojás a basszer/énekes Marco Hietala műve. Holopainen szerint két dalba semmiféle nagyzenekari aláfestés nem kerül, ezekben csak a Nightwish muzsikusai játszanak, ellenben lbizonyos izgalmas új hangzások, egzotikus hangszerek felbukkanására is lehet számítani az anyagon. A szimfo-ízekért ugyanúgy Pip Williams, a kelta ízekért pedig Troy Donockley felel, mint a legutóbbi Dark Passion Play esetében.

Mivel a 2007-es anyag a Nightwish legsötétebb és legsúlyosabb albuma volt, a billentyűs szerint az Imaginarium tudatosan könnyedebb, lágyabb hangvételű lesz. „Most a szeretetből, a világ szépségéből nyertem az inspirációmat”, vallotta be a zenekarvezető. A lemezhez kapcsolódó filmet az a Stobe Harju rendezi majd, akivel a banda korábban a The Islander videoklipet is forgatta. A fantasy jellegű alkotás az album koncepcióját követi, a sztori vázlata és az előzetes forgatókönyv teljesen kész, színészeket és forgatási helyszíneket azonban egyelőre még nem választottak. Tuomas szerint mindenképpen ismeretlen arcokat keresnek, hogy így is több teret engedjenek a nézők képzelőerejének. Senki se számítson ugyanakkor valami megaköltségvetésű szuperprodukcióra, a film ugyanis a DVD-piacra készül. „Az idő majd eldönti, lesz-e lehetőség néhány speciális vetítésre bizonyos finn vagy esetleg svéd és német mozikban, de én a magam részéről teljesen boldog leszek egy DVD-vel is”, fogalmazott Tuomas. A film központi figurája egy idős korban járó dalszerző, aki álmában utazást tesz saját régmúltjába, és eközben számos elfeledett emlékét újraéli.

„Nagyszerű, változatos albumról van szó", írta korábban blogjában Anette Olzon énekesnő. „Nagyon érzelemgazdag, és számos összetevőből áll, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a hallgatóknak rengeteg különböző kedvenc daluk lesz majd róla, hiszen a nóták stílusukban és hangulatukban mind eltérnek egymástól. Egyelőre nem tudom, hogy a Dark Passion Playt vagy ezt az új anyagot szeretem-e jobban, de talán annyiban közelebb áll hozzám a mostani, hogy ezeket a dalokat már sokkal inkább az én hangomhoz és stílusomhoz írtuk."

Az album stúdiómunkálatai már februárban befejeződnek, ám éppen a film lassabb formálódása miatt elképzelhető, hogy az új Nightwish lemez az eredeti tervekkel ellentétben nem kerülhet a boltokba 2011 folyamán. A banda ezt illetően február végére ígért bővebb tájékoztatást.

Habár Tarja Turunen énekesnő távozása után sokan temették a bandát, az Anette-tel készült Dark Passion Play a Nightwish történetének legsikeresebb albuma lett, világszerte összesen több mint 2 millió példányban kelt el, és a hozzá kapcsolt turnén is többen nézték meg őket, mint bármikor korábban. A turné 2009 szeptemberében fejeződött be Helsinkiben, ahol a 11 ezres Hartwall Arenában adtak teltházas bulit Tuomasék. A koncertsorozat budapesti állomásáról itt olvashatsz.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.