Shock!

Bár sosem soroltam magam a világ legnagyobb Pretty Maids fanatikusai közé, minidig is nagyra becsültem Ronny Atkins és Ken Hammer kitartását. Sikeresebb korszakaik ellenére azért összességében önmagában az is elismerést érdemel, hogy a számos válságon (tagcserék, a kiadó csődje, szívinfarktus) átesett dán brigád ennyi mellőzöttségben eltelt év után is rendületlenül adja ki a lemezeit és turnézik. Tiszteletem mellett persze az amerikai dallamos AOR/hard rock és a keményebb európai heavy metal határmezsgyéjén mozgó zenéjük is közel áll hozzám, időről időre szívesen veszem elő a régi klasszikus lemezeiket. Sőt, legutóbbi, Pandemonium című alkotásukat is az egyik legjobb teljesítményüknek tartom. Nyilván ennyi év után már nem várható, hogy ők fogják megújítani a műfajt, de a dalaik továbbra is annyira jók, hogy bármikor, bármilyen formában örömet okoz a hallgatásuk.

Jogos tehát a köszöntés: a banda 30 éves szülinapját hazai pályán, egy nagyszabású Tivoli-beli koncerttel, ennél szélesebb körben pedig egy Svájcban rögzített, igen alapos dupla koncertlemezzel és DVD-vel ünneplik Atkinsék. A csapat az átlagos koncertprogramnál jóval kövérebb setlisttel készült az ünnepélyes alkalomra: a nettó játékidő a dobszólók és egyéb kötelező kellékek nélkül is csaknem két óra, ráadásul a lemezre nem is került fel az összes, a svájci Prattelnben elhangzott nóta.

Sosem voltam Svájcban koncerten, de a látottak/hallottak alapján a közönség nem az a tüchtig, halvérű társaság, amire az ember az alpesi ország lakóival kapcsolatban asszociálna. (Nem kizárt, hogy ebben komoly szerepe lehetett annak, hogy a dán és német die hard rajongókat a zenekar különbuszokkal utaztatta a svájci helyszínre.) Komoly beindulások, ovációk és közös csordavokálok hallhatók, különösen a legnagyobb slágerek (például Savage Heart) alatt. Nyilván nem véletlen, hogy a jubileumi koncertfelvétel helyszínéül épp a Z7 Konzertfabrikra esett a választás, hiszen Atkinsék véleménye szerint Európa egyik legjobb klubhelyszínéről van szó, amit a felvételek maximálisan igazolnak is.

Tekintettel arra, hogy a Z7-be költöztetett mobil stúdiónak köszönhetően dalok hangzása - beleértve az énekeket és a vokálokat - kifogástalan, itt tulajdonképpen egy élőben előadott best of lemezről beszélhetünk, ahol gyakorlatilag az összes lemez legütősebb darabjai elhangzanak (kivéve az akusztikus Strippedet és a melodikusabb 2002-es Planet Panicet). A kevésbé ismert későbbi albumokról elhangzó nóták éppúgy megdörrennek, mint a korai klasszikusok; az I.N.V.U. vagy a Wake Up To The Real World tökéletesen illeszkednek a korábbi kvintesszenciális Pretty Maids slágerek, például a Queen Of Dreams, a Love Games vagy a Back to Back sorába. Mindez jól mutatja, hogy a Hammer / Atkins duó dalszerzői képessége cseppet sem kopott meg az elmúlt három évtized során, és a többször teljesen lecserélődött tagság ellenére még mindig tudják, mitől döglik a légy.

A zenekar honlapján a rajongók szavazhattak a hallani kívánt nótákra, ezek alapján a legtöbb szavazatot kapott Yellow Rain, Queen of Dreams, és a Hell on High Heals is bekerült a programba. Azon azért kár volna vitát nyitni, hogy így is a Future World, valamint a szokásos koncertzáró és emblematikus Pretty Maids nóta, a Smoke On the Water jammelést és hangulatos közönségénekeltetést is felvonultató Red Hot And Heavy 9 perce jelenti a lemez (és a koncert) csúcspontját.

A felvétel képminősége is fullos, elég sok kamerával dolgozhattak, így tényleg testközelből követhetjük végig a buli mintegy két óráját. Így mondjuk nem ússzuk meg, hogy Ken és Ronny barátunk (különösen a nagydarab, igencsak lepattantnak tűnő gitáros) elég rozzant külsejét is olykor kénytelenek legyünk alaposan szemügyre venni, de ezen persze elég gyorsan túltesszük magunkat, mert zeneileg nem lehet belekötni a teljesítményükbe. Atkinsnek még mindig egyaránt jól állnak az összekeverhetetlen rekesztések és a megadallamos refrénekben és balladákban eleresztett magasak is. Amennyire egyáltalán egy DVD-n átjöhet, ezeken a felvételeken szinte tapintható a közönségből áradó pozitív energia és a buli maximális élvezete is.

Sajnos nekem egyelőre nem adatott meg, hogy mindezt személyesen is átéljem (pedig elég sokat megadnék azért, ha visszautazhatnék az időben és megnézhetném a kultikus 1987-es PeCsa-beli koncertet, ahol az épp áttörés előtt álló Ossian volt az előzenekaruk), de ez a nagyon igényesen elkészített jubileumi koncertkiadvány némi kárpótlást jelent. Azért bízom benne, hogy előbb-utóbb hozzánk is újra eljutnak.

Természetesen a dalok szinte mindegyike maximális pontot érdemel, ahogy a felvétel minősége és a kiadvány igényessége is. Egy legendás hard rock zenekar tiszteletreméltó jubileumának abszolút méltó megünneplése ez az anyag.