Shock!

április 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vader: Necropolis

Három évvel az igen erős, bár a statikusság jeleit felmutató Impressions In Blood album után megérkezett a Vader életmű soron következő képviselője, melyen immáron nyolcadik alkalommal mutatja meg Piotr Wiwczarek és aktuális csapata, miként is értelmezik Európa kevésbé előtérbe helyezett részében a brutális death metalt.

megjelenés:
2009
kiadó:
Nuclear Blast / Warner
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

Habár Lengyelország már jó ideje nemcsak náci haláltáborairól hírhedt, hanem könyörtelen zajgépezeteiről is (elég csak a hazánkba jövőre érkező Decapitatedet vagy a lassan húsz éves múltra visszatekintő Behemoth-t megemlíteni), azért mégis a Vader az a név, amely a legtöbbek számára beugrik a lengyel death metal címke nyomán. Az egy dolog, hogy, miként azt szinte minden kritika élén olvashatjuk, a '83-ban Wiwczarek által alapított csapat volt az első a '90-es évek legelején, aki a kontinens mostohábbik feléből is képes volt kitörni, s szélsőségesen brutális zenéjét a metalvilág többi pontjára is eljuttatni - hála az Earache-nek -, de a debütáló, The Ultimate Incantation lemez óta nem is nagyon adtak ki fércművet műhelyükből. E tények fényében mindenképp a legmélyebb tisztelet illeti a Vadert, nem semmi kitartás és elkötelezettség szükségeltetik huszonhat évnyi non-stop brutalizáláshoz.

Ekkor jön a képbe az új lemez, melyet már csak a koncepciója miatt is nagyon vártam. A Vader (vagy inkább Wiwczarek, a végeredmény mondjuk ugyanaz) mindig is vonzódott a koncepciókban való gondolkodáshoz, elég csak a remekbeszabott The Art Of War EP-re, valamint az Impressions In Blood albumra gondolni. A téma ezúttal a horror vizeire vezet el minket, mely, mint az valószínűleg már a lemez címéből is sejthető, nem más, mint az élőhalottak világa. George A. Romero zombis alapvetései egy egész műfajt teremtettek a horroron belül, amelyből nyilván a death metal se maradhatott ki. A téma tökéletesen illik is ehhez az agresszív, túlvilági zenéhez, s Wiwczarek most látta elérkezettnek az időt arra, hogy megossza velünk, mit is gondol a sétálgató hullák életviteléről. Ehhez pedig először is fogta magát és egyetlen mozdulattal lecserélte háta mögött a teljes tagságot, aminek sok értelme zeneileg nem volt, mint ahogy régi harcostársa, Maurycy Stefanowicz UnSun nevű bakijának sem, amiért vélhetően maga mögött hagyta a Vadert. Az új tagság viszont teljesít szépen, Pawel Jaroszewicz dobos például eljátszik mindent, amit ezen irányzat megkövetel, de nagyon érezni, hogy csak annyit és nem többet. S valahogy ez a baj a Necropolis-szal is, túlságosan kiszámított az egész, és ezáltal nagyon sok helyen egész egyszerűen leül a lemez, ami egy Vader albumra eddig nemigen volt jellemző.

Tisztázzunk valamit: bár a Litany a kedvencem Wiwczarekéktől, én a középtempós, vagy akár még annál is lassabb death anyagokat is kedvelem. Ezt csak azért, hogy éreztessem, nem a lemez általános lassússágával van a problémám. Egyszerűen a Vadernek ez nem megy, nekik szántaniuk kell, mint a nitróval megtámogatott kistraktornak, nekik pusztítaniuk kell, hogy az ember csak kapkodjon a levegő után. Ám az olyan darabok hallatán, mint a megfáradt Impure monoton riffelése, vagy az ötlettelen Devilizer, maximum azt várom, hogy hátha a következő dal végre az igazi lesz. És van is ilyen, de csak amikor igazán beindul a zenekar, bár akkor se mindig jön elő a Vader varázsa. A lemez egyik „slágere" a Rise Of The Undead, vaderesen fogós refrénnel, és jóleső hangulati váltásokkal, amikről ez a csapat mindig is híres volt. De például a vontatott Never Say My Name-nek a helykitöltésen kívül egyáltalán nem látom értelmét, igaz, itt még aprítás is van, de különösebb funkció nélkül. Vaderék mindig is nagy Slayer rajongók voltak, régebben egy-két jellegzetes Lombardo-kiállással tisztelegtek a legenda előtt, most ehelyett a villámszólókkal próbálkoznak, ami nyilván nem jelent nehézséget Wiwczarek mesternek, épp ezért jól esett volna néhány igazi szólisztikus megnyilvánulást is megcsodálni. De mindegy, nem ezen áll vagy bukik egy lemez milyensége. A hazai környezetben előállított anyag hangzása öblös, erőteljes, bár a vastag gitárhangzás és a triggerelt dobok együttese némi skandináv ízt csempész a zenéhez, amit elsőre szokni is kell. Aztán kapunk még két feldolgozást is, de a Metallica Fight Fire With Fire-je nem sok különbséget mutat az eredetihez képest, míg a Venom Black Metalja csak a csiszolt hangzás miatt érdekes.

Biztosan lesznek olyanok, akik imádni fogják a Necropolis-t, amivel nincs is gond, egyáltalán nem szégyellnivaló ez a mű, de számomra ez az első eset, hogy félórányi Vader lecsengésével semmire sem emlékszem abból, amit előzőleg hallottam.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.