Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Periphery: III - Select Difficulty

periphery_cHa nagyon gonoszkodni akarnék, akkor mindjárt az elején leszögezném, hogy a washingtoni Periphery pályafutása eddigi legkiszámíthatóbb, meglepetésektől leginkább mentes albumát adta most ki. Bár rögtön hozzáteszem, hogy még ha ez valóban így is van, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fiúk totálisan elfelejtettek volna ütős dalokat írni. Márpedig az ő esetükben is a dalok minősége határozza meg, hogy a Select Difficulty valóban kiállja-e majd az idő próbáját. Én úgy vagyok vele, hogy még a manapság tapasztalható beteges dömpingben is szeretnék hosszútávon jól szórakozni, és ehhez bizony félre kell tennem az akaratlanul is kialakuló előítéleteimet. Sőt, meg kell feledkeznem a stílus szűkre szabott kereteiről is, és minden energiámmal a dalokra kell koncentrálnom. Ha így teszek, talán egy olyan, kiszámítható szakaszba érkezett banda új lemezét is élvezni fogom (jóra fogom tudni hallgatni), mint amilyen a Periphery.

De ne ugorjunk ennyire előre... A csapat által képviselt stílus amúgy nem áll olyan nagyon messze tőlem. Mégis, a metalcore-ral és djenttel vegyített progmetal-színtér túlcsordult kínálatának ismeretében nem igazán tartom valószínűnek, hogy én lennék az egyetlen zenerajongó ezen a planétán, akit már nem hoz annyira izgalomba egy új Periphery-album, mint a kezdetek kezdetén. Ettől függetlenül persze változatlanul megadom nekik az esélyt minden egyes alkalommal, és ezúttal sem történt ez másként. A mélyreható ismerkedés ellenére mégis azt kell mondanom, hogy az új lemez legalább felét teljesen felesleges volt a világra szabadítani. Akármennyire is próbáltam megszeretni vagy magamra erőszakolni a kompozíciókat, a tömény és megjegyezhetetlen masszából mindössze három-négy darab kiemelkedő nótát tudok csak megemlíteni.

megjelenés:
2016
kiadó:
Century Media
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Mint ahogy a bevezetőben említettem, a srácok – ha nagyon megerőltetik magukat – még baromi jó dalokat is tudnak írni, ha akarnak. Itt van például a harmadiknak érkező, gazdagon hangszerelt, hatalmas ívű kórusokkal alázengetett Marigold, amely toronymagasan a legjobb nóta a lemezen, és valóságos felüdülésként hat az első két lélektelen és egysíkú aprítás (The Price Is Wrong, Motormouth) után. Spencer Sotelo énekes itt tényleg nagyon komolyan odarakja magát. A folyamatosan pezsgő zenei alappal rendelkező The Way The News Goes..., a szintén ütős dallamokkal operáló Catch Fire, valamint az energiabomba Prayer Position a másik három szerzemény, amely még említést érdemel, a többi dallal kapcsolatban pedig akkor járok közel az igazsághoz, ha azt állítom, hogy semmire sem emlékszem belőlük. Persze nem azt várom el, hogy higítsák fel vagy szórják tele az összes tételt AOR-melódiákkal, de például egy Misha Mansoor-kaliberű gitáros nyugodtan kidolgozhatna ötletesebb, ragadósabb riffeket is az ezerszer alkalmazott, mozaikszerű kaparászásnál. Értem én, hogy élőben legyalulja még a szemöldököket is ez a megközelítés, és nem is vonom kétségbe, hogy a zenekar koncertjei roppant energikusak, de egy igazi zenehallgató azért ennél csak többre vágyik, nem? Vehetnének példát a hasonló vizeken evező Scar Symmetryről vagy akár a Between the Buried And Me-ről, de akadnak másod- és harmadvonalú bandák is, akik negyedennyi hype és extra figyelem nélkül is erősebb lemezeket kalapáltak már össze.

Lehetséges, hogy egy páran úgy gondolják most: a zenekar ellen beszélek, holott nem így van. Kétségtelenül érezni lehet náluk a törekvést a működőképesebb dalok felé, és a technikát is egyre inkább háttérbe szorítják a direktebb ötletek meg a nagyívű refrének, de a végeredmény valahogy mégsem áll össze száz százalékosan. Sotelo sokszor egysíkú visítása közben el tudnék viselni markánsabb zenei alapokat is a mechanikus zúzdák helyett, és ugye már említenem sem kell, hogy önmagában sem a technikai tudás, sem pedig a profi hangszerelés nem elég egy jó dalhoz. Személy szerint nekem Mansoor, Holcomb és Bowen védjegyszerű, disszonáns futamokkal ékesített ikerszólói is hiányoznak kicsit. Ezeknek például teljesen nyoma veszett erről az anyagról, pedig még az előző, dupla Juggernaut: Alpha & Omega szerzeményeit is jócskán fel tudták dobni.

Kis pihenő biztosan nem ártana most a srácoknak, és talán egy négyszámos EP-t is előnyösebb lett volna kihozni egy hullámzó színvonalú teljes album helyett. De legalább a lemezcímmel nem tudtak mellélőni, hiszen egyértelműen a hallgatóra bízzák a „nehézségi szint" kiválasztását. Jóindulatomnak köszönhetően nekem most már sikerült a hatos szintig is eljutnom, ami miatt biztosan kockákra is aprítanak majd a hentesbárddal, de bízom benne, hogy a hardcore rajongók/olvasók/kommentelők (és persze a trollok) még mindig „extrém-hard" fokozaton nyomják a kímélő mód helyett, így nem fog sokáig tartani a szenvedés.

 

Hozzászólások 

 
+4 #8 matheus 2016-08-17 15:03
Idézet - s4tch:
ide biztos betéved pár periphery fan. tőlük kérdezem, ha össze kellene állítani egy 8-10 trackből álló best of lemezt tőlük, mi lenne rajta? hallom, hogy atom a hangzás, vannak fasza riffek (az icarus lives nyitó riffje a csengőhangom évek óta), de ütős dalokra nem nagyon emlékszem...


Az én best of-om:

1 The Walk
2 Have A Blast
3 Alpha
4 Icarus Lives!
5 Make Total Destroy
6 Erised
7 Graveless
8 Flatline
9 The Parade Of Ashes
10 Jetpacks Was Yes!
11 Marigold
12 The Bad Thing

Mondjuk ebből is lehetne dupla lemez :D
Idézet
 
 
+4 #7 Szűcs István 2016-08-15 17:30
Periphery Best Of:

01. Hell Below
02. 22 Faces
03. Ragnarok
04. Have A Blast
05. Heavy Heart
06. Alpha
07. Omega
08. Flatline
09. Stranger Things
Idézet
 
 
+5 #6 Szűcs István 2016-08-15 16:05
Részemről az Alpha-Omega a favorit! :) Jó értelemben megszerkesztett lemezekről beszélünk. Ugyanez a szellem járja át a vadonatúj albumukat is, de viszont rögtön hozzátenném, hogy a Periphery már a második albumán kialakította a stílusát.
Teljesen elsajátították, hogy miképpen nyúljanak egy dalhoz, és Spencer a lemez legvégéig nagyszerű formát mutat. Semmi kilengés, csak erőteljes dallamok. Az előző dupla albumhoz az ő szintjükhöz képest némi emészthetőséget is érzek az új album több dalában (Marigold, Lune), ám tagadhatatlan, hogy ez a közérthetőbb beszivárgás már kiérezhető volt az ezt megelőző lemezeken is. De itt nyilvánvalóbb, úgymond kiugrik a mezőnyből, hogy milyen dalokra is képesek 2016-ban. Elejétől végig érzem a változatosságot a Select Difficulty albumon, úgy gondolom, hogy ez a zenekar most leszállított egy hallgatóbarát albumot, mely minősége elvitathatatlan , és egy kicsit sem érzem, hogy olyan nagyot kellett volna kockáztatniuk az előzmények fényében. Mint mondottam, a stílusuk már kiérlelt, tehát a következő albumukon is hasonlóra számíthatunk. A minőség meg nem lehet kérdéses... :)
Idézet
 
 
+1 #5 Brock Samson 2016-08-15 15:14
A dupla kiadvany kicsit megijesztett, mert keves igazan jo dal volt rajta es igen sok erolkodos toltelek. Az uj albumnal egeszen jol eltalaltak az egyensulyt, nem er fel ugyan az elso ket albumhoz, de kellemes kis hallgatnivalo.
Erdemes megnezni a felveteleket bemutato filmecsket, nekem szimpatikus es igenyes tarsasagnak tunnek.
Idézet
 
 
-13 #4 ellafitzgerald 2016-08-15 14:34
Ez is egy fos zenekar! csak a divat majomkodás megy, az!
Idézet
 
 
+3 #3 s4tch 2016-08-15 14:03
ide biztos betéved pár periphery fan. tőlük kérdezem, ha össze kellene állítani egy 8-10 trackből álló best of lemezt tőlük, mi lenne rajta? hallom, hogy atom a hangzás, vannak fasza riffek (az icarus lives nyitó riffje a csengőhangom évek óta), de ütős dalokra nem nagyon emlékszem...
Idézet
 
 
+3 #2 matheus 2016-08-15 13:36
Na azért a 6 pont siralmasan kevés erre a lemezre... Nyilván nem egy II: This Time It's Personal, de a dupla lemeznél mindenképp erősebb (pedig az sem kimondottan szar, sőt). Tetszik, hogy a visszatértek a lendületesebb dalszerzéshez, nekem az Alpha/Omega sok helyen túl statikus és túl sok volt. Mondjuk az is tény, hogy nem különíthető el olyan markánsan az elődeitől, mint bármelyik másik lemez, ilyen tekintetben kevésbé előremutató, de önmagában a zenészi tudásuk simán elviszi a hátán a lemezt.

Ja és ha már itt tartunk, nálam a sorrend:

1 Periphery II
2 Periphery
3 Periphery III
4 Omega
5 Alpha
6 Clear
Idézet
 
 
+5 #1 valarmorgulisz 2016-08-15 12:38
Best of. Kicsit új, kicsit régi. Kicsit modern, kicsit oldschool. Kicsit dallamos, kicsit morózus. Kicsit előre, kicsit hátra. Kicsit jó, máskor nem. Az biztos, hogy 6 pontnál jobb, 9nél rosszabb.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.