Shock!

október 13.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Space Wolk: Monsters

1028spacewolkBár az idei évben úgy tűnhetett, hogy inaktív a zenekar, időközben megszületett az összes dal a hamarosan megjelenő nagylemezükre. Az alkotási folyamat kissé elhúzódott, valamint időbe telt, míg az új csapatdinamika teljesen kialakult és Lénárt Zoltán személyében megtalálták azt a gitárost, akivel szimbiózisban tudnak együtt dolgozni.

A lemezükről eddig négy számot publikáltak single-ként, a most megjelent Monsters az ötödik, amit bemutatnak a nagyközönség számára. Az előzőekhez hasonlóan ez is egy szövegorientált, érzelmileg hangsúlyos dal. Erkölcsi normákat feszegetnek, az énekes, Yan misztikusan az ördög bőrébe bújva szemlélteti az emberiség kapzsiságát, hiúságát és azt, hogy bárhogy is menekülsz, a sorsod mindenhol rád talál.

Az élet egy játék, amiben rengeteg negatív karakterrel találjuk szembe magunkat, és a külső hatások által mi is számtalanszor hozhatunk és hozunk is rossz döntéseket. Mindenki a saját valóságában él, mindenkinek megvan a maga igazsága. Mindannyian különböző értékrendet hozunk magunkkal, ugyanakkor vannak személyek, akiknek a döntései több ezer vagy akár millió emberre vannak hatással – mesél a szöveg mögötti inspirációról Yan – Ha csak a közvetlen környezetünket nézzük, elég csak a közösségi oldalakra fellátogatni, amik által egy teljesen torz képet kapunk." - folytatja. "Influencerek FaceApp és PhotoShop segítségével adnak életmód tanácsokat és szembesítik a követőiket a tökéletes életükkel. A kirakat mögé nézve nagy általánosságban üres, érzelmileg kiégett és komplexusokkal küzdő lelkeket találnánk. De ez nem eladható, ez nem fancy és különben is, kit érdekel".

A Space Wolk első albumuk megjelenését követően a budapesti lemezbemutatón túl vidékre is ellátogat majd, mert ahogy senki, úgy ők sem kerülhetik el a sorsukat.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.