Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A&R tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Orient Fall: Contrast Is What Keeps Us Together

Végre megjelent és meghallgatható az Orient Fall első minialbuma. Az EP egyik dalában a Turbo frontembere, Tanka Balázs is vendégszerepel.

0107orientfall

A fővárosi Orient Fall az elmúlt évek alatt egy összetett és kiforrott új kétrészes EP dalain dolgozott, amelynek nyitófelvonása az újév első napján jelent meg rajta négy, a zenekar új korszakát hirdető dallal. Az elmúlt években publikált Mankind és a The Devil's Trade-el közösen készült Weaving Spiderst magában foglaló kislemez mellé két vadonatúj dal került fel. Az egyik a Turbo zenekarból ismert Tanka Balázzsal közösen alkotott Resonate című dal, mely immáron évek óta formálódott a zenekar műhelyében, a másik az Oppressed, mely pedig a közelmúltban adott koncertek súlyos nyitányaként lehet ismerős a zenekar rajongóinak. Az előbbi dal animációs videója Rivasz Gergő keze munkáját dicséri, míg utóbbi egy szokatlan koprodukciója volt három hazai fotósnak. A zenekar által felvett és kevert lemezhez a csapat énekese készített egy nem szokványos vizuális arculatot, mely immáron a Bandcampen keresztül erősen limitált gyűjtői kazetta formájában fizikailag is elérhető.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.