Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Emma Undressed: Már ne várj

Új videóval jelentkezett az Emma Undressed. A videót egy nap alatt vették fel, a beltéri jelenetek Debrecenben, a kültéri jelenetek Egyeken, a Tisza holtágainál játszódnak.

0827emmaundressedd

„2017 nagyon sikeres év volt zenekarunk számára”, írja az Emma Undressed. „Év elején változás történt az énekesi poszton, majd márciusban indultunk a nagy múltú Dobbantó tehetségkutató fesztiválon, ahol beválogattak minket az elődöntőbe. Az itt nyújtott koncertünk eredményeképp bekerültünk a nyári döntőbe, ami azért is rendkívül örömteli, mivel ez volt az új énekesünk legelső koncertje. Ezt követően megnyertük az Öröm a zene program nyíregyházi döntőjét, melynek köszönhetően bekerültünk a Budapest Music Expon megrendezésre kerülő országos döntőbe. Júniusban az ország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató fesztiválján, az ÉTER Fesztivál döntőjén képviseltük Debrecent, illetve a Dobbantó tehetségkutató döntőjén nyújtott teljesítményünk alapján egy budapesti fellépés lehetőségével jutalmaztak minket a Gödör Klubban. Júniusban felléphettünk a debreceni Campus Fesztiválon is, majd leforgattuk az új klipünket, ami most debütált.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.