Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bon Jovi-koncertfilm közel negyven magyar moziban

A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A Drive-in Night című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.

0616bonjovi

A pandémia miatt az elmúlt évben világszerte leállni kényszerült az élőzenei iparág. Mint minden elkötelezett koncertzenésznek, a Bon Jovi tagjainak is közös vágya volt, hogy valahogy eljussanak a rajongótáborhoz ebben a helyzetben. Mindehhez nagyszerű lehetőséget adott az amerikai Encore Nightsszal való együttműködés, akik 2020-tól kezdve úttörő kezdeményezést indítottak a világjárvány alatti „jelenléti" szórakoztatásban: autósmozikban vetítettek koncertfilmeket szerte Észak-Amerikában. Olyan nagyágyúk koncertfilmjeit mutatták be biztonságos körülmények között, közel egymillió rajongónak, mint a Metallica, Blake Shelton, Gwen Stefani vagy Kane Brown. A tengerentúlon kirobbanó sikerű vetítéssorozat a Bon Jovi új koncertfilmjével Észak-Amerika után megérkezik Európába is, az immár újranyitott mozitermekbe.

A Drive-in Night címmel mozikba kerülő koncertet az együttes megalakulásának színhelyén, New Jersey-ben, a Paramount Theatre-ben rögzítették 2021. május 22-én. A több mint kétórás felvételen olyan slágerek csendülnek fel, mint a You Give Love A Bad Name, az It's My Life, a Wanted Dead Or Alive, a Bad Medicine vagy az elmaradhatatlan Livin' On A Prayer.

A koncertfilm a világpremierrel egy időben, csak egyetlen estén, június 18-án érkezik a hazai mozikba, a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. Országszerte közel negyven moziban kerül műsorra, többek között a Cinema City összes mozijában, a Kultik mozikban, Budapesten még a Corvin, Pólus, CinemaPink moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a KÖKI Terminál tetőteraszán. Vidéken a megyeszékhelyek többségén látható lesz, a CC és Kultik mozikon kívül a szegedi Belvárosi Mozi, a debreceni Apollo Mozi, a Kecskeméti Otthon mozi, a szolnoki TiszapArt mozi és a szombathelyi Agora is vetíti. A mozik teljes listája itt olvasható.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.