Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Több mint tíz év után először új dalokat írt a System Of A Down

Áprilistól ismét turnézni fog a System Of A Down, ám ennél sokkal izgalmasabb hír, hogy Shavo Odadjian basszer egy nemrég adott interjúban arról beszélt: a négyesfogat a közelmúltban új dalokat is írt. Innentől tehát bármi megtörténhet…

„Igen, jó esély van rá, de dátumot nem tudok mondani”, felelte Shavo a Madcap kérdésére, amikor arról faggatták, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a közeljövőben ismét stúdióba vonuljon a System Of A Down. „Már meg is tettük. Írtunk pár dalt. De egyelőre megtartottuk magunknak a dolgot, mert egyelőre visszarázódunk az együttléttel járó összes szarságba…”

Januárban Serj Tankian énekes már megpendítette, hogy talán elérkezett az idő a 2005-ben kiadott két album, a Mezmerize és a Hypnotize folytatásainak elkészítésére. A kását persze nem eszik olyan forrón: a csapat előtte tavasszal Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában egyaránt ad koncerteket, a csúcspont mindenképpen az április 23-ai ingyenkoncert lesz Jereván főterén, az örmény népirtás kezdete százéves évfordulójának előestéjén. A banda ráadásul első ízben játszik Örményországban, szóval ha ez nem lesz esemény, akkor semmi… Szeptemberben a Rock In Rión is fellépnek.

 

Hozzászólások 

 
-2 #14 bélféregtámadás 2015-03-27 12:27
[quote name="Jézus"]

Neked a sok prédikálás meg csodatevés mellett még arra is marad időd,hogy ide írkáljál?!
Idézet
 
 
+6 #13 Jézus 2015-03-27 10:16
Serj Tankian, így hívják a bandát, ahol csak Tankian énekel, Malakian nem. Malakian egy zseni, akinek egyedi a hangja, a gitárjátéka, a hangzása, vele együtt SOAD a SOAD. Ha nem tetszik a zenekar egyik legfontosabb alkotóeleme, akkor valami más zenekart keresel.

Idézet - James Smith:
Akkor lesznek jók a számok ha Daron Malakian nem fog benne "énekelni" mert szerintem olyan undorító "hangja" van, hogy azzal pusztítani lehet.

Maradjon a gitározásnál. Az nem megy neki rosszul.
Idézet
 
 
#12 cápaidomár 2015-03-27 01:36
Aha képzelem... Na mindegy, tegyék. Ha sikerül összehozni egy újabb jó effektet, még kellemes is lehet a végeredmény, bár ennek érdekében Daront el kell zavarni a mikrofontól.
Idézet
 
 
+3 #11 Codename333 2015-03-26 10:31
jó lenne ha már jönne egy új SOAD és valaki felébresztené a Serj Tankiant a művészkeős álmából.....mert amiket szólóban csinált azoktól a hideg is kiráz....főleg a jazz is christ nevű produkciójától....
Idézet
 
 
-2 #10 revdav11 2015-03-26 08:07
Engem nem zavar Daron hangja, sőt a Needles-ben meg az ATWAban kifejezetten üdítő volt, de a Mezmerize/Hypnotize-ban télleg sok volt, tudva, hogy egy Serj Tankian csinálja neki a hátteret :D Ugyanez a Scars on Broadway-nál sem zavart (bár szerintem ott is énekelhetett volna többet Franky Perez).
De inkább hallgatom egy albumon át Daront, minthogy Serj az orrhangú operaénekes művészhangjával elbassza az egészet.
És ettől fosok, hogy Serj túlságosan elviszi más irányba ezt az egészet.
Idézet
 
 
+9 #9 Bakk-Dávid László 2015-03-26 02:54
én Draveczki-Ury Ádámmal értek egyet: a Mezmerize/Hypnotize talán a legkerekebb SOAD-albumok (bár nekem mindegyik 10/10 )
Idézet
 
 
+7 #8 Zsolti 2015-03-26 01:15
Úgy kell a mai zenei világba egy új SOAD album, mint egy falat kenyér. Minden lemezük fasza volt eddig, 10 év alatt tuti felgyűlt annyi jó ötletük, amit ha együtt kidolgoznak, méltó folytatása lesz az eddigieknek. Csak jönne már. (És igen, Daron gitározzon, Serj meg énekeljen, semmiképpen se fordítva. :D)
Idézet
 
 
+6 #7 nemmondommeg 2015-03-26 00:09
Durva... Én vagyok az egyetlen aki szereti Daron hangját? :D Amikor először hallottam a Mezmerize / Hypnotize kettőst először nekem se tetszett, de 2. hallgatásra már beütött. Annyira, hogy ma már úgy gondolom, hogy ez a kettő a System csúcsalkotása.
Idézet
 
 
+2 #6 James Smith 2015-03-25 21:23
Akkor lesznek jók a számok ha Daron Malakian nem fog benne "énekelni" mert szerintem olyan undorító "hangja" van, hogy azzal pusztítani lehet.

Maradjon a gitározásnál. Az nem megy neki rosszul.
Idézet
 
 
+1 #5 absintheur 2015-03-25 19:08
https://m.youtube.com/watch?v=_UXtort76gY
Idézet
 
 
+2 #4 absintheur 2015-03-25 19:06
Idézet - zombee:
Viszont olyan számot, mint a Metro, még írhatnának sokat.

Vagy ha nem ők, akkor mások
Idézet
 
 
+2 #3 Pisti96 2015-03-25 19:04
@zombee
A Metro az nem egy feldolgozás szám volt? :D

Egyébként én várom, akármi is legyen rajta, csak ne olyan legyen mint Serj szóló albuma :D
Idézet
 
 
-3 #2 zombee 2015-03-25 16:45
Ha olyan lesz, mint a két 2005-ös lemez, meg se írják. Azért a S/T és a Toxicity elég erős lemezek, utána mélyrepülés volt. A Steal This Album sem volt rossz, bár így hirtelenjében semmire sem emlékszem belőle. Viszont olyan számot, mint a Metro, még írhatnának sokat.
Idézet
 
 
+11 #1 Sárvári Gábor 2015-03-25 16:29
Ez megnyugtató. Szívesen hallanék tőlük új zenéket. Persze gondolom ez még nagyon távoli dolog. De akkor is, ez megnyugtató hír. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.