Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tényleg tető alá hozták Ronnie James Dio hologramjának turnéját

0807dioEddig alkalmi jelenésekre korlátozódott a dolog, de most valóban teljes turnéra „indul” Ronnie James Dio hologramja, méghozzá a Dio Disciples kíséretében. A körútnak hozzánk aránylag közel is lesz állomása.

Dio Returns: The World Tour néven fut az a koncertsorozat, amely november 30-án startol Helsinkiben, és összesen mintegy nyolcvan állomásból áll majd. A körút lényege, hogy a koncertek javarészében Ronnie James Dio hologramját jelenítik meg a színpadon a hét éve elhunyt énekes eredeti éneksávjaival, mindezt pedig élőben kíséri Simon Wright dobos, Craig Goldy gitáros, Scott Warren dobos, illetve Björn Englen basszer. A bulikon emellett a DIO Disciples két frontembere, Tim „Ripper” Owens és Oni Logan is fellép. A dátumok listája még nem végleges, de egy bukaresti koncert már biztosan lesz december 17-én.

A körút Dio özvegye és menedzsere, Wendy Dio, illetve az Eyellusion nevű cég szervezésében állt össze, és először tavaly debütált az alapmodell Wackenben. A már elhunyt előadók hologramos megjelenése persze nem újdonság: az áttörést Tupac Shakur megelevenítése jelentette a 2012-es kaliforniai Coachella fesztiválon, Dr. Dre és Snoop Dogg fellépésén, és ugyan számos rajongót egyenesen felháborít a rég halott hírességek ilyen formában történő megjelenítése a koncerteken, mindez természetesen nem akadályoz meg semmit: azóta is számos hasonlónak lehettünk tanúi. Dio e formában történt felbukkanása ugyanakkor azért is jelent újabb mérföldkövet, mert ilyen típusú, hagyományos koncerten, teljes egészében élő zenekarral még sosem vittek színpadra hasonló hologramot, és ezúttal a technika is alaposabb, fejlettebb volt, mint bármikor korábban.

„A zeneipar változóban van, a turnék fontosabbak, mint valaha", mondta akkor Wendy, aki egyébként az Eyellusion cégben is érdekelt. „Azon előadók számára, akik kiterjedt rajongótáborral rendelkeznek, ma már az a kérdés, hogyan elégítsék ki a zenéjük iránti igényeket. Eközben a fiatalok azon gondolkodnak, miként építsenek ki tábort, és hogyan érjenek el még több embert. Napjainkban mindenkinek új, modern módszereket találnia arra, hogy kapcsolatba lépjen a rajongókkal, az Eyellusion pedig ezeket az erőfeszítéseket támogatja." „A hologramok óriási lehetőséget jelentenek, de megfelelően kell őket színpadra vinni", mondja a cég vezetője, Jeff Pezzuti. „Hiszem, hogy sikerült előállítanunk a lehető legmagasabb minőséget ezen a téren, amely igazi koncertélményt biztosít, és a rajongók érdeklődésére is számot tarthat."

 

Hozzászólások 

 
+1 #20 zoli 2017-07-28 15:38
Paranemnormális tevékenység a színpadon...
Idézet
 
 
+3 #19 Purpendicular 2017-07-28 08:01
Az utóbbi időben a mostani Rainbow felállás kapcsán olvastam több olyan hozzászólást, hogy "No Dio / no Rainbow". Én ezt arra módosítanám, hogy No Dio / no Dio...
Idézet
 
 
+1 #18 Batwing 2017-07-28 07:50
Ez a hologramos marhaság azért 'életképes', mert az emberek részéről igény van rá. Tehát egy egészséges társadalomban ilyesmi nem hozna dollárokat.
Idézet
 
 
+3 #17 Anon Ymus 2017-07-28 01:47
Milyen szörnyen szánalmas. Még szánalmasabb, ahogy hozzáolvassa az ember a nyilatkozatokat . Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni... nem is elsősorban azokra gondolok, akik ezt tető alá hozzák (még a saját özvegye is, te jó ég), hanem akik ezért halál frankón a saját (jobb esetben) munkával keresett pénzüket adják oda. Mi a fene van az emberekkel, hogy ez működni tud és nem bukik meg? Szerencsétlen RJD, egyike volt a legfantasztikus abb rockénekeseknek , pont az ő emlékét nem kéne ilyesmivel meggyalázni. Gusztustalan, ízléstelen, röhejes, tragikus... inkább nem is keresgélek tovább jelzőket.
Idézet
 
 
+2 #16 Igor Igorovics 2017-07-27 23:09
Természetesen az fizet be rá, aki akar, de engem ez valami hihetetlenül taszít. Egy koncertig még OK, érdekességképpe n, de így...
Idézet
 
 
+4 #15 bogar 2017-07-27 20:48
Bevehetnék Cliff Burton-t bőgőzni.
Idézet
 
 
+7 #14 norbonc 2017-07-27 18:03
Tiszteletlen,iz léstelen.Legalja.
Idézet
 
 
+10 #13 ddrum77 2017-07-27 15:43
pacsizni is tud?
Idézet
 
 
+3 #12 19EmpEroR75 2017-07-27 14:56
És még csak nem is eredeti az ötlet. A japán Hatsune Miku, a virtuális popdíva 2007 óta létezik, a turnékon sokszor elő zenekar kíséri. Igaz, a japán verzió teljes egészében digitalizált, anime-szerű "hölgy", itt pedig élő emberről van szó (bocs, ez nem ízléstelenség a részemről, csak nekem Dio még mindig nem múltidő). Persze kérdés, hogy ami a popzenében elmegy (és röhögsz rajta), az ebben a formában tényleg ízléses-e.
Külön érdekesség, hogy ebben az esetben az alapötlet még csak nem is japán. William Gibson cyberpunk író "Idoru" című 1996-os regénye szolgáltatta az alapot.
Idézet
 
 
+5 #11 kse fan 2017-07-27 14:17
csak nehogy megszökjön Dio bácsi hologramja mint a south parkba..
Idézet
 
 
+10 #10 gibson93 2017-07-27 12:18
egy alkalomra érdekességképp még elment, de így ebben a formában ez egyszerűen ízléstelen. Ami még felmerült bennem, ez a zenésztársakat, meg mondjuk magát Wendyt lelkileg kicsit sem viseli meg? Tényleg ennyire kibaszott fontos ez a turnézás?
Idézet
 
 
+9 #9 lambertkoma 2017-07-27 11:26
A holografált zenészeknek mennyi a gázsija?
Idézet
 
 
+24 #8 Toti 2017-07-27 11:06
Szerintem ne álljunk meg, meg lehetne csinálni egy Johann Sebastian Bach turnét. Előzenekar Liszt Ferenc.
Idézet
 
 
+19 #7 Claudius Oltarimanus 2017-07-27 10:57
" - Hogy lehet előidézni egy ilyen kísértetet? Kend tudja?
- Én ne tudnám, sokat tapasztalt világlátott ember vagyok én! Majd én ellátlak tanáccsal!
- Hogyan?
- Hát a dolog úgy lesz Bendegúz, hogy te kerítesz valahonnan egy fél rőf gatyamadzagot. Ezt pontban éjfélkor teszed. Utoljára azt mondod hangos szóval: száz macska, kilenc macska!" :D
Idézet
 
 
+11 #6 necromedve 2017-07-27 10:55
A Milli Vanilli elbújhat... :P

A zeneipar tényleg változóban van, a turnék fontosabbak, mint valaha... Legközelebb talán már az jön, hogy aktív, de lusta, kivénhedt, rossz formában levő zenekar kiküld maga helyett egy hologram bandát? Vagy valami pénzéhesebb társulat egy este fellép 8 helyen is?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.