Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sonata Arctica: Budapestre is eljut ősszel az akusztikus turné

Akusztikus kalandozásokba kezdett a Sonata Arctica: a finn power metal csapat ezen a címen adja ki friss lemezét, és november 26-án be is mutatja majd az áthangszerelt dalokat az Akvárium Klubban, méghozzá a svéd Eleine szintén akusztikus műsora után.

0604sa

Két éve már, hogy a Sonata Arctica utoljára Európában turnézott. A finn dallamos metal csapatnak sikerült eredményesen eltölteni a járványidőszakot, hiszen felvették első akusztikus albumukat. Az Acoustic Adventures – Volume One című lemez bemutatóját egy – értelemszerűen akusztikus – turnén tartjaák most ősszel. Henrik „Henkka" Klingenberg billentyűs így mesélt a közelmúlt eseményeiről: „A Talviyö világkörüli turnéjának vége felé közeledve úgy éreztük, hogy így itt az ideje a soron következő kihívás felé fordulni. Mivel korábban is remekül éreztük magunkat akusztikus hangszerekkel a kézben, úgy döntöttünk, hogy egy ilyen nagylemezt is készítünk. Az album októberben jelenik meg, és rögtön ezután útra is kelünk: sikerült összeállítanunk egy komoly európai turnét, és nagyon várjuk már, hogy újra élőben játszhassunk."

Ahogy az új lemez címéből sejthető, az idei megjelenés csak az első a Sonata Arctica akusztikus kalandjainak a sorában: a második lemez 2022-ben jelenik meg. Tony Kakko énekes így mesélt az alkotásról: „A Sonata Artcica akusztikus oldala már évek óta formálódott. Az első lépésünk ebbe az irányba a 2019-es Acoustic Adventures turné volt, és ezt követte a lemezfelvétel. Néhány dalunkat már korábban is játszottuk ilyen hangszerelésben, de a lemezfelvételek során most az is kiderült, hogy szinte mindet könnyű áthangszerelni akusztikus formába, hiszen eleve csodaszép dallamokra épülnek."

A turnén a finneket a svéd Eleine kíséri el. Harmadik, Dancing In Hell című lemezüket hozzák, amivel a 2014 óta működő zenekar áttörést ért el. A két együttes Budapesten november 26-án játszik, az Akvárium Klubban láthatjuk majd őket. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.