Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Richie Sambora híján indul turnéra a Bon Jovi

Richie Sambora nélkül kezdi meg idei világ körüli turnéját a Bon Jovi, mivel a gitáros a következő hetekben kénytelen egy egészségügyi intézmény vendégszeretetére hagyatkozni, hogy végre képes legyen letenni a piásüveget. Samborának korábban is akadtak problémái az italozással, mióta azonban 2007-ben elvált Heather Lockleartől, minden határt túllépett.

A hírt a Radar tette közzé először, majd nem sokkal később a zenekar is közleményben erősítette meg. „Teljes mértékben kiállunk Richie mellett. Most is tagja a Bon Jovinak, és a jövőben is az marad. Habár a közelgő koncerteken nem tud velünk lenni, mindannyian nagyon várjuk, hogy egészségesen térjen vissza közénk. Addig azonban tartozunk annyival a rajongóinknak, hogy folytatjuk a koncertezést."

Sambora sosem volt az a kimondott józan életű figura, de igazából 2007-ben csúszott ki a lábai alól a talaj. A gitáros tizenhárom évnyi házasságot követően vált el a filmsztár Heather Lockleartől (T.J. Hooker, Melrose Place), és alig több mint egy héttel később elveszítette édesapját is. Nem sokkal később bevonult egy elvonókúrára, ahol kezelni kellett mértéktelen alkoholfogyasztását, ami mellé még a fájdalomcsillapítókat is számolatlanul szedte egy szerencsétlen fürdőszobai esést követően. A gitáros abban az évben később még egyszer bekerült egy rehab-klinikára, de ez sem hozott eredményt: 2008-ban ittas vezetés miatt állították elő, próbaideje pedig pont idén áprilisban járt le...

Mivel a Bon Jovi amerikai turnéja április utolsó napján veszi kezdetét New Orleansben, nem kell nagy ész ahhoz, hogy kitaláljuk: Richie-t valakinek helyettesítenie kell a bulikon, pláne, hogy az Egyesült Államok után júniustól a banda Európában játszik. Bizonyos bennfentes források szerint a beugró ember a csapat turnéin amúgy is gitározó Bobby Bandiera lehet, aki betéve tudja a repertoárt, és régóta zenél együtt Jonékkal, vagyis abszolút egy hullámhosszon rezeg a tagokkal. Ha a dolgok anyagi oldalát nézzük, nem csoda, hogy a zenekar nem akarta lemondani a koncertállomásokat, tavalyi körútjuk ugyanis az év legsikeresebb turnéja volt: összesen mintegy 1,6 millió embernek játszottak, és 146,5 millió dollárt kasszíroztak.

Egyelőre kérdéses, mikor térhet vissza Sambora a fedélzetre. A Bon Jovi magyar rajongói számára kulcsfontosságú július 22-ei bécsi állomáson remélhetőleg már ismét ő gitározik majd a csapatban, de mérget inkább ne vegyünk a dologra.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.