Június 18-án ismét Budapesten koncertezik Sting. A fellépés helyszíne az MVM Dome lesz.

Sting 3.0 turnéja keretében ismét Budapesten lép fel nyáron, méghozzá régi zenésztársa, a virtuóz gitáros, Dominic Miller, valamint a dinamikus dobos Chris Maas (Mumford & Sons, Maggie Rogers) társaságában tér vissza, és magával hozza diszkográfiájának legizgalmasabb slágereit, valamint ritkaságait is. A turné állomásai pillanatokon belül teltházassá váltak és a koncertsorozat lelkes kritikákat kapott a sajtóban is. A turné egy új, dinamikus korszakot képvisel, amely hatalmas repertoárjának válogatott darabjait mutatja be egy háromtagú formáció lencséjén keresztül. Emellett új koncertalbuma, a STING 3.0 LIVE már digitális formában, CD-n és 180 grammos vinyl-en is elérhető. A lemez dalait a STING 3.0 elnevezésű világturné során rögzítették, legnagyobb slágereinek gyűjteménye, azonban különlegességként szerepel rajta a Be Still My Beating Heart is, amelynek korábban még nem jelent meg koncertváltozata. A 10 dalos digitális albumon szerepel Sting 1987-es Fragile című kislemezének élő felvétele is, amelyet nemrég egy gyermekkórus is feldolgozott a Netflix Adolesence című minisorozatának egyik epizódjában.
A koncertre elsőként Sting hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet október 1-től a www.sting.com oldalon keresztül. A regisztrált Live Nation tagok október 2-án, 11 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, míg a teljes körű jegyértékesítés október 3-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu oldalon. A turné összes többi előadására a jegyek már kaphatók a sting.com oldalon.



Hozzászólások
Simán be lehet jutni, kell egy sárga mellény, meg egy alu ketteslétra. simán beengednek. :D
Jó kiscserkész ott segít, ahol tud! Jól figyelj! Vágjál egy nagyjából egy méteres cseréplécet, tegyed bele egy gitártokba, és mondd azt, hogy a zenekarral vagy! Így akár 3-4 ezer forintért be tudsz jutni! Bónusz, hogy csak egyszer kell beszerezni ezt az összeállítást, és akár az egész turnét megúszhatod egy ilyen csekély összegből! Fontos, hogy a fenti képen látható módon ne(!) kösd be a cipődön a fűzőt, különben nem hiszik el!
Utazáshoz javaslok valami kalauzviseletet !
Aztán még csodálkozik az emberiség hogy nem vették még fel velünk a kapcsolatot a földönkívüliek, hát ezt látják hogy itt ez megy, nyilván nem akarnak ebbe belekeveredni. :D :D :D
Hétszer! Elképesztő, hány embernek kéne bocsánatot kérnie a saját füleitől! :D