Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

November 25-én a Barba Negrában lép fel a Sonata Arctica

Szeptember 6-án jön ki a Nuclear Blastnél a Sonata Arctica új nagylemeze. A Talviyö album kapcsán a zenekar novemberben ismét Magyarországon koncertezik.

0622sonata

sonataarctica_cTalviyö („Téli éjszaka”) lesz a címe a finn Sonata Arctica tizedik albumának, amely ősz elején jelenik meg, és tizenegy friss szerzeményt tartalmaz majd. A banda karrierje során először dolgozott teljesen külsős producerrel Mikko Tegelman személyében, és szintén újdonság, hogy élőben rögzítették az anyagot a stúdióban. „Olyan lemezt szerettünk volna készíteni, amely zeneileg legalább az előző kettővel párhuzamban áll”, mondja Tony Kakko énekes. „Nagyon elégedett vagyok a dalokkal és az album alaphangulatával. Úgy érzem, akad ezen a lemezen pár olyan téma, amelyek a pályafutásunk csúcspontjai közé tartoznak. Felvettünk pár nagyszerű dalt, és újdonságokat is kipróbáltunk.”

Az A Little Less Understanding dal már meghallgatható az albumról, és jó hír, hogy a finnek november 25-én ismét Budapesten koncerteznek. A helyszín a Barba Negra Music Club lesz, részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.