Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nagyon elégedett vagyok a dalokkal és az album alaphangulatával”

Szeptember 6-án jön ki a Nuclear Blastnél a Sonata Arctica új nagylemeze. A Talviyö albumról máris meghallgatható az első felvezető dal.

0622sonata

sonataarctica_cTalviyö („Téli éjszaka”) lesz a címe a finn Sonata Arctica tizedik albumának, amely ősz elején jelenik meg, és tizenegy friss szerzeményt tartalmaz majd. A banda karrierje során először dolgozott teljesen külsős producerrel Mikko Tegelman személyében, és szintén újdonság, hogy élőben rögzítették az anyagot a stúdióban. „Olyan lemezt szerettünk volna készíteni, amely zeneileg legalább az előző kettővel párhuzamban áll”, mondja Tony Kakko énekes. „Nagyon elégedett vagyok a dalokkal és az album alaphangulatával. Úgy érzem, akad ezen a lemezen pár olyan téma, amelyek a pályafutásunk csúcspontjai közé tartoznak. Felvettünk pár nagyszerű dalt, és újdonságokat is kipróbáltunk.”

A borítót máris közzétették, végleges dallistával egyelőre nem szolgálhatunk, de vélhetően hamarosan ezt is bemutatják majd. A turnétervek még szintén alakulóban vannak. Az A Little Less Understanding dal mindenesetre máris meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.