Ismét a Metallicáról faggatták Dave Mustaine-t. A Megadeth főnöke megismételte korábbi állításait a korai Metallicában játszott szerepét illetően.

Háromórás monstre interjút adott a Shawn Ryan Show podcastben Dave Mustaine. Noha a Megadeth főnökét manapság már ritkábban faggatják a Metallicáról, mint korábban, a beszélgetésben most ez a téma is szóba jött, és Mustaine részletesen felidézte eltávolításának körülményeit a zenekarból. „Eldöntöttük, hogy átmegyünk New Yorkba, mert Lars talált egy menedzsert Jonny Zazula, a Megaforce kiadó tulajdonosa személyében – mondta Dave. – Jonny hallotta a No Life ’Til Leather demónkat és eszét vesztette tőle, mint gyakorlatilag mindenki más, így azt akarta, hogy vegyünk fel egy rendes lemezt. Útközben karamboloztunk, mert leszakadt a hó, miközben a dán származása miatt egyedül Lars tudta közülünk, hogyan kell hóban autót vezetni. Egy hétméteres, vonóhorgos Ryder teherautót vezettem, James furgonja volt hátul. Aztán a tükörjégen megpördültünk, miközben vezettem. Sikerült valahogy egyenesben tartanom magunkat az autópálya közepén, de a teherautó megállt, miközben jött felénk a többi jármű. Mark Whitaker, a hangosítónk, aki aztán az első lemezen is dolgozott, majdnem meghalt, úgy kellett félrelöknöm az útból, mert tőle jobbra épp jött egy teherautó, ő meg nem vette észre. Ha nem mentem meg, biztosan meghal… Utána elmentünk a U-Haulhoz egy másik teherkocsiért, átpakoltuk a cuccunkat, és James meg Lars itt hozta meg a döntést, hogy lecserélnek, mert amolyan utolsó cseppként akarták rám kenni a vezetéses dolgot.”
Mustaine szerint nem igaz, hogy kizárólag az ő életvitele vezetett a szakításhoz. „Mindannyian piáltunk, ezért is nevezték a zenekar Alcoholicának, nem pedig Dave-Alcoholicának. Mind ittunk. És miután elmentem, azután is ugyanúgy ittak tovább. De ez az eset volt a vég kezdete. New Yorkba is magammal vittem egy szalagot, rajta nagyjából kétnapnyi riffemmel: csak gitároztam, gitároztam és gitároztam. Adtunk két koncertet New Yorkban, ezek után pedig felkeltettek reggel és közölték, hogy kitesznek a zenekarból. Visszakérdeztem, mire megismételték. Én meg: semmi előzetes figyelmeztetés? Semmiféle második esély? Simán csak kirúgtok? Teljesen inkorrekt volt az egész, groteszk jellemhibáról árulkodott. Rendesen fel is hergeltek vele. Baromira haragudtam, úgy gondoltam, sosem bocsátom meg nekik ezt, és távozóban kikötöttem, hogy ne használják fel a zenéimet. De természetesen felhasználták. Én írtam a Ride The Lightningot, a The Call Of Ktulut, lássuk csak, mit még? Ott a Phantom Lord, a Metal Militia, a Jump In The Fire meg a The Four Horsemen is. És egy csomót én írtam a Leper Messiah-ból is, de azt nem tüntették fel. Viszont ha megfigyeled a riffeket, hallani, hogy az enyémek. Talán azt gondolták, hogy meghallom a saját riffemet, és majd hirtelen azt mondom, hogy nem az enyém? Szóval igen, sok zenéjüket én írtam azok közül, ami nevet szerzett nekik, és az első lemez összes szólója is tőlem származott, már amennyire Kirknek sikerült a lehető legjobban lemásolni ezeket…”
Az interjú alább teljes egészében megtekinthető. A Megadeth október 6-án Budapesten koncertezik a Disturbed vendégeként. Részletek itt. A Metallica 2026. június 11-én és 13-án szintén ismét Magyarországon koncertezik, a két fellépés helyszíne a Puskás Aréna lesz. jegyek május 30-án, azaz ma 10 órától elérhetők a Live Nation és a Funcode oldalakon. Utóbbiak közül a jegyértékesítés kezdetétől számítva mindössze néhány órán belül teljesen elfogytak az állójegyek. Vagyis álló belépőt már csak júliusban lehet majd venni a két koncertre, külön-külön.



Hozzászólások
Ha hinni lehet a leírtaknak, Kirköt április elsején hívták, hogy utazzon el New York-ba (ő meg ezt először egy tréfának vette), vagyis az a kirúgás már előre el volt döntve, csak le kellett hozni valahogy azt a két koncertet.
Az nyilvánvalóan fáj Dave-nek, hogy ő önmagát tehetségesebbne k tartja, mint Kirköt és Jamest, mégis a Metallicának jutottak a gigasikerek, ő meg kimaradt ebből (és "csak" az egyik nagy metalzenekar jutott neki).
Ha anno nem kerül ki, akkor Friedman papesz legendás szólóit Madonna lemezeken kéne hallgatni. :D
Új szlogen: "Lars nem tud vezetni" :D:D:D
A skandinávok vezetési tudását (nemtudását) inkább ne feszegessük... :/
tudnék rajta mint szomorkodni
Vagy Lars már 12 évesen apa Volvójával, ki se látva a volán mögül driftelgetett Koppenhága főterén :)
Biztos úgy gondolta, hogy a skandinávok már az anyaméhben magukba szívják a lutefisk-szárítás, a a fahéjas tekercs-sütés és a hóban vezetés minden csínját-bínját :D
"Útközben karamboloztunk, mert leszakadt a hó, miközben a dán származása miatt egyedül Lars tudta közülünk, hogyan kell hóban autót vezetni. Egy hétméteres, vonóhorgos Ryder teherautót vezettem..." Ebből az jön le, hogy Dave vezetett. Pedig Larsnak kellett volna, lévén rohadt rutinos hóban vezetésben. Ezzel csak egy baj van (Wikipedia):
"...he (Lars) moved to Newport Beach, California, in the summer of 1980."
Lars 1963 december 26-án született. Tehát Kaliforniába költözésekor 16 és fél éves volt. Aztán ezt találtam (Google):
In Denmark, you can start taking driving lessons for an ordinary car at 17 years and 9 months, but you can't obtain a full license until you are 18.
Tegyük fel, ez még a 70es évek végén is így volt. Szóval, Larsnak milyen hóban vezetős tapasztalata volt? Bocs Dave, de sántít a sztori. Csak nyomozgattam kicsit, de ha bárki megcáfol én is tanulok valamit. Amúgy meg jó volt nyomozgatni :)
Sajnos vagy nem sajnos, az elengedés nem döntés kérdése.
Egyetértek veled, de valahol mégis csak a riporterek intelligenciájá ról árulkodik hogy azt gondolják 40 évvel később ebből még mindig szenzációt lehet csinálni. Arról nem is beszélve hogy sűrűn direkt addig csűrik-csavarják a kérdéseket amíg az interjúalany nem ad valami szélsőségesebb választ.
Volt régebben egy Sebastian Bach interjú (hasonló csávó és sztori) ahol szó szerint 4x vagy 5x feltették neki a Skid Row sztoris kérdést egyre provokatívabban addig amíg nem baszta fel magát és nem kezdte el szidni Rachel Bolant hogy mekkora seggfej volt és ő tehet a szétválásról meg minden, pedig az első kérdésre még teljesen normálisan válaszolt és nem is nagyon akart belemenni egyébként.
Tehát az ilyen interjúk mindig két oldalúak, egyfelől úgy jöhet le hogy az adott személy akar még mindig erről beszélni, másrészt inkább a riporterek ötlettelenségét tükrözi hogy még mindig ilyenekről kérdezik az alanyt.
Don Dokkent is a mai napig megkérdezik minden interjúban miért oszlott fel annak idején a zenekar, ahogy George Lynch-t is, de említhetném akár John Corabit is akinek még a legújabb albumainál is sorra előkerül az a bizonyos lemez és hogy hogyan készült, miért rúgták ki később a bandából stb.
Slash és Duff hiába tértek már vissza 10 éve a Gunsba, még mindig arról kérdezik őket minden interjúban hogy anno miért léptek ki. És még lehetne sorolni a példákat a végletekig...
Ezzel most nem feltétlenül védeni akarom Dave-t, de el tudom képzelni hogy már mennyire a fasza tele lehet vele hogy 40 éve folyamatosan a Metallicáról kérdezik miközben egy teljes életmű áll a háta mögött, nem csoda hogy nem mindig higgadtan válaszol ezekre a kérdésekre.
Én maximálisan az interjúk készítőit hibáztatom az ilyen esetekben. Az újságírók nagyrésze sajnos mindenből szenzációt akar csinálni, az pedig úgy a legkönyebb ha valakiből kiprovokálod hogy rosszat mondjon egy másikról.
(Biztosra veszem hogy ez az újságíró legközelebb Larsékat is megkérdezi majd Dave-ről és hogy tényleg akkora seggfej-e.)
:D