Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Masterplan: Lande ismét távozott, három új taggal készül az ötödik lemez

Ismét átalakult a Masterplan felállása: Jorn Lande énekes megint távozott a Roland Grapow vezette heavy metalosok soraiból, de új a teljes ritmusszekció is. A mikrofonnál innentől fogva Rick Altzi áll, a basszer Jari Kainulainen, a dobos pedig Martin Skaroupka.

Jorn Lande, Mike Terrana és Jan S. Eckert basszusgitáros is távozott a Masterplanből – jelentette be közleményében az egykor szebb napokat is látott melodikus heavy metal zenekar. Roland Grapow ugyanakkor nem esett kétségbe, mert máris illusztris új tagokkal frissítette a felállást: a mikrofonnál Rick Altzi (At Vance, Sandalinas, Thunderstone) áll, az új basszer Jari Kainulainen (Stratovarius, Symfonia, Devil's Train), a dobos pedig Martin Skaroupka (Cradle Of Filth).

A zenekar máris megkezdte a 2010-es Time To Be King lemez utódjának munkálatait, ami a tervek szerint márciusban jelenik majd meg az AFM gondozásában. „Tizenöt dalt írtam a lemezre", mondta még egy tavaszi interjúban Grapow. „Ezúttal erőteljesebb lemezben gondolkodunk, továbbra is nagyszerű dallamokkal, érzelemgazdag formában, de több nagyzenekari megoldással és megint gyorsabb tempókkal. Még metalosabb lesz a zene."

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.