Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kill Devil Hill: máris készül Rexék második lemeze

Máris megkezdte második nagylemezének felvételeit a Kill Devil Hill, azaz Vinny Appice és Rex Brown közös zenekara. A tavaly debütált, súlyos hard rock/metal zenében utazó formáció Jeff Pilsonnal melózik a stúdióban.

A Kill Devil Hill tavalyi első nagylemeze biztató kezdetet jelentett a zenekarnak, ahol Jason „Dewey” Bragg énekes és Mark Zavon gitáros játszik az egykori Pantera és Down basszerrel, illetve a Black Sabbath és a DIO volt dobosával. A második album megjelenéséről egyelőre nincsenek pontos információk, de elképzelhető, hogy már idén kijön – erre utal az is, hogy a négyes máris a stúdióban melózik Jeff Pilsonnal, a Foreigner és a T&N jelenlegi, valamint a Dokken egykori basszusgitárosával, aki az utóbbi időkben egyre felkapottabb producernek számít.

A banda valószínűleg nem veszi fel most az egész lemezt, a stúdiózás kapcsán kiadott nyilatkozatukban annyi áll, hogy rögzítenek hozzá némi anyagot. A munka egyébként már decemberben megkezdődött, erről egy rövid videó alább megtekinthető.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.