Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Két évvel ezelőtti fertőzése vezethetett Hanneman májfunkcióinak leállásához

0504jh

Mivel Jeff Hanneman májelégtelenségben hunyt el május 2-án, egyből megindultak a találgatások azt illetően, hogy a gitáros halála már nem állt összefüggésben két évvel ezelőtti baktériumfertőzésével, amit egy pók harapása okozott, hanem azt az alkoholfogyasztás okozta. A Slayer szóvivője szerint a két évvel ezelőtti fertőzés alapvető szerepet játszhatott Jeff váratlan halálában.

Heidi Robinson-Fitzgerald, a Slayer szóvivője az AP hírügynökségnek elmondta: Hanneman felgyógyult a húsevő baktériumok okozta fertőzésből, amely következtében két évvel ezelőtt kis híján elvesztette a karját, és a halál küszöbéről sikerült visszahozniuk az orvosoknak. A húsevő baktérium önmagában nem okoz májrendellenességet, viszont az efféle kórokozók egy speciális fajtája ritka esetben igenis kiválthatja a szerv károsodását azáltal, hogy úgynevezett toxikus sokk szindrómát okoz: ez nagyon leegyszerűsítve a baktériumok extrém mértékű felszaporodását jelenti a beteg testében. Az ilyesmi természetesen nagy mértékben roncsolja a májat. Szintén tisztázatlan, mennyire viselték meg Jeff máját azok a brutális antibiotikumos kezelések, amiket fertőzése után kapott. A neten számos pletyka olvasható arról is, hogy a gitáros súlyos alkoholproblémákkal küzdött az utóbbi években, mértékadó forrásból azonban ezeket az értesüléseket eddig senki sem erősítette meg.

A hivatalos verzió szerint egyelőre még az orvosok sem tudják, mi történt pontosan Hannemannel, és nem dőlt el az sem, lesz-e boncolás. Jelen pillanatban az sem derült még ki, mikor temetik a gitárost. Annyi ugyanakkor bizonyos, hogy Jeff oldalán halálakor ott volt felesége, Kathy is.

 

Hozzászólások 

 
#6 Venomádi 2013-05-05 13:32
Ha valaki egy minimális szinten ért a gyógyszerekhez, és esetleg ahhoz is, hogy mi célja van, akkor nem kell spekulálni, mert gyenge matek már utána. Hivatalos véleményre pedig csak 10-ből egyszer szabad hallgatni.
Idézet
 
 
+5 #5 Norbi 2013-05-05 11:25
Megy a spekuláció,a találgatás...mert mindig kell valamiről írni...még akkor is,ha nincs miről.......hányingerem van tőle.
Elkészül majd a hivatalos orvosi szakvélemény és KÉSZ.
Idézet
 
 
+4 #4 Venomádi 2013-05-05 01:08
A szaros gyógyszerek nyírták ki. Mivel soha a büdös életben gyógyszer arra még nem lett kitalálva, hogy gyógyítson is. Ordánáré baromság, és nekem lehet esni, nincs ilyen.
Idézet
 
 
+8 #3 Moostaine 2013-05-04 15:33
Antibiotikum...
Idézet
 
 
+5 #2 Zoli 2013-05-04 12:42
Biztos ivott korábban valamennyire, de tuti nem emiatt halt meg. Az a rohadék pók...
Idézet
 
 
+11 #1 Aladin 2013-05-04 11:52
aha... a pókharapás után, miközben lábadozott, tuti, hogy nem piálhatott. másfél év ivászat meg nem teszi tönkre a májat, így elég nagy baromság lenne azt állítani, hogy jeff tönkreitta volna magát.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.