Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jenna többé nem teszi szét a lábait

Feloszlott az utóbbi évek egyik legreményteljesebb glam/sleaze csapata, a svéd-amerikai Vains Of Jenna. A banda tavalyelőtt leigazolt énekese, Jesse Forte George Lynch oldalán folytatja tovább a Lynch Mob új frontembereként, a többiek tervei egyelőre ismeretlenek.

„Hét év után úgy közösen és barátian úgy döntöttünk, befejezzük a Vains Of Jenna ténykedését", áll a zenekar közleményében. „Nincs semmiféle dráma a döntés mögött, egyszerűen úgy érezzük, itt az idő továbblépni az életünkben, és lezárni ezt a fejezetet. Fantasztikus utazás volt ez az utóbbi években, és mind hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy megélhettük mindezt ebben a bandában."

A Vains Of Jenna 2005-ben alakult Svédországban, nem sokkal később azonban áttették székhelyüket Kaliforniába, ahol komoly tényezőkké váltak a Los Angeles-i klubéletben. A zenekar azóta három nagylemezt jelentetett meg, amelyek közül a 2009-es The Art Of Telling Lies lett a legsikeresebb, a tavaly tavasszal kiadott Reverse Tripped-del már nem sikerült előrelépniük ahhoz képest. Énekesük, az egy EP-t leszámítva az utóbbi anyagon debütált Jesse Forte néhány nappal ezelőtt belépett a Lynch Mobba, hogy Oni Logan utódjaként énekeljen George Lynch oldalán - lehet, hogy ez is közrejátszott a feloszlásban, de az is, hogy már csak annak folyománya volt.

Nicki Kin gitáros/főnök terveiről egyelőre semmi bővebbet nem tudni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.