Szeptember 5-én új albummal jelentkezik az Ossian. A csapat friss albumának címe Célpont a szívemen lesz, és most bemutatták róla a címadó szerzeményt.

A tavaly februárban megjelent – és idővel platinalemezzé nemesedett – Angyalok és Emberek után szeptember elején új, tizenkét tételt felsorakoztató albummal jelentkezik az Ossian. A Célpont a szívemen címet kapott nagylemez tematikus H-Music magazinnal érkezik majd, de kétféle LP-n, és pendrive-on is előrendelhető – pólóval, többféle rajongói csomag részeként, akár további Ossian-relikviákkal.
„A minket körülvevő világ gyakran elveszi a kedvet és a hitet, de szerencsére megmaradt néhány örök jó dolog, ezek között ott van a zene és annak minden formája – mondja a lemezről Paksi Endre. – A zene hallgatása, játszása és alkotása újra és újra feltölt, erőt ad és átlendít a nehéz napokon. Szívből remélem, hogy ennek az albumnak a dalai legalább annyi örömet és szép pillanatot adnak majd nektek, mint amennyit mi kaptunk az elkészítése közben!"
Az albumra az alábbi szerzemények kerülnek fel:
01. Célpont a szívemen
02. Ami a szememben
03, Abban a percben
04. Ugyanúgy más
05. Érkezés
06. Csend a vonalban
07. Számok csak az évek
08. Vádalku az ördöggel
09. Szívedben hegedül
10. Fényes évek
11. Lélektánc
12. Mesél a Tél
Az albumról a már ismert dalok mellett most a címadó szerzemény is meghallgatható. A lemezbemutató szeptember 13-án esedékes a Barba Negrában, részletek itt. Emellett szeptember 7-én dedikálást és közönségtalálkozót tart a zenekar a Corvin moziban, ahová mindenkit szeretettel várnak.



Hozzászólások
Endrének több ezer darabos CD-gyűjteménye van. Biztos lehetsz benne, hogy szép csendben már évek óta ott figyel gyűjtői díszkiadásban a Modern Talking lemez is.
Mindenkiből mást hoz ki a kapuzárási pánik. Nagymotorjuk már amúgy is volt.
Hat ezzel a Hooligans-el mi tortent? Ilyet se sokat latni, hogy rinyalos zenebol valtanak metalra 50 evesen :D
Olvasd el a Pávcsival készült interjút a Rattle.inc-en, és megtudod. Egyébként nincs itt gyűlölet, csak röhögünk rajtuk.
Nyilván a büdös életben sem fogják beismerni, de konkrétan unták a saját zenéjüket. Legalábbis a Tibi, aki a dalszerző, igen. Csipa meg egyébként is nagy metálos és azonnal harapott az új vonalra. Ezzel el is dőlt. A basszeros bérzenész, Endit meg csak az érdekli, hogy magasan legyen a dob és jól látszódjon, az már annyira nem, hogy mit játszik. :-)
Biztos sokkal jobb lenne ha hetven évesen arról énekelne hogy nem veszi meg a Modern talking lemezt meg hogy acélszív újra dobog már
Tudni, hogy ők miért mondtak fel Funky Monkey-nak? Fura ez a műfaj váltás....
Nagyjából ugyanez a kategória a Lord, A Bikini, Mobilmánia, Deál Bill, stb.....Nincs ezzel baj.
Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mit hoznak ki. Ott a Hooligans. Lehangoltak a pincébe és nekiálltak széles terpeszes metált nyomni, de a közönségük 90%-a úgy is a Királylányt várja.
Idézet - Ronin:
Én szeretem őket, Endrét is maximálisan. Pont azért teszem a megjegyzéseket mert nagyon megöregedett a csapat pár év alatt.
Koncerten jók, szerintem jól nyomják a régi számokat is csak ezek az újak nekem uncsik langyosak nyugdíjasbarát szövegekkel.
Igazából megfordítanám, és akkor kb ez lehet a helyes megfejtés.
Pedig egyszer találkoztam egy keménymaggal, akitől megtudtam, hogy a Doors persze sokkal szarabb, mint az Ossian. De nem ért oda neki a lényeg. Tudniillik, én Jim Morrisont hoztam fel, hogy a debreceni buli is igazi sámánisztikus, transzszerű, nyelveken szólós, amolyan áttörünk a másik oldalra szeánsz, és én nem sok ahhoz foghatót hallottam. Ha így nézzük, büszkék lehetnének rá, hogy mi rejlett még Paksiban.
Egyszerűen túl sok itt az szdsz-es, ráadásul azért szívatják a soros papát is mostanában, így most az Ossianon törlesztenek.Csak azt ne írja valaki, hogy a kultúrát a politikusok sohasem akarják kontrollálni.