Februárban speciális bulin emlékezik meg Alexi Laihóról a Children Of Bodom ex-tagsága. Egyelőre egyetlen koncertről van szó Helsinkiben, a Tavastia nevű klubban.

Február 26-án, a finn fővárosban ismét közös színpadon áll majd a Children Of Bodom klasszikus hangszeres szekciója: Janne Wirman billentyűs, Henkka T. Blacksmith basszer, Jaska Raatikainen dobos és Alexander Kuoppala gitáros a 2020 legvégén elhunyt énekes/gitáros, Alexi Laiho tiszteletére adnak speciális emlékkoncertet a zenekar dalaival. Laiho posztján a Lost Society frontembere, Samy Elbanna áll majd, aki egy The Local Band nevű hobbicsapatban annak idején szintén együtt zenélt Alexivel. „Meg szeretnénk ünnepelni a zenekarunk életművét, illetve ezzel egyidejűleg barátunk és zenésztársunk, Alexi Laiho örökségét is – mondják. – A Tavastia klub fontos szerepet játszott a Children Of Bodom pályafutásán, és ezzel az egésszel a rajongóink régi kívánságát is teljesítjük."
Borítékolható, hogy a csapat ezek után komoly turnéajánlatokat is kap majd, ám egyelőre szigorúan egyetlen koncertről van szó.



Hozzászólások
Voltam idén Left to Die és Kery King koncerten is, és azt kell mondjam ezek jobban működnek, mint az "önálló" bandák egy hatalmas része.
Ha hitelesen játszák ezeket a klasszikus lemezeket biztosan lesz rá igény, fölig hogy többnyire ismert és volt zenészek vágnak ilyesmibe bele.
Várok is nagyon egy hasonló kezdeményezést, remélem lesznek nagyobb EU-s turnék is.
Új lemez meg ilyen esetben nem is feltétlen indokolt, ha ápolják a régi örökséget az is hatalmas ajándék a metalzene rajongóknak.