Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Februárban debütál a Frontiersnél az új brit hard rock szupergroup

A Frontiershez szerződött a Snakecharmer névre hallgató szupergroup, amelyben két egykori Whitesnake muzsikus, Micky Moody gitáros és Neil Murray basszer viszi a prímet, de rajtuk kívül Harry James dobos (Thunder, Magnum), Chris Ousey énekes (Heartland), Adam Wakeman billentyűs (Ozzy Osbourne) és Laurie Wisefield gitáros (Wishbone Ash, Tina Turner) is érdekelt.

A saját bevallása szerint klasszikus ikergitáros hard rockban utazó Snakecharmer 2013-ban jelenteti meg első lemezét, amelyen máris dolgoznak egy brit stúdió mélyén. Az anyag a banda nevét viseli majd, és vaéószínűleg 2013 februárjában jön ki az olasz melodikus kiadónál.

A csapat először tavaly december 5-én mutatkozott be egy szűk körű speciális esemény keretében a brit rocksajtó képviselőinek – elég lehangoló módon playbackről... –, majd három nappal később meglepetésszerűen színpadra léptek a Uriah Heep londoni bulijának vendégzenekaraként is. A Snakecharmer utóbbi alkalommal is igyekezett biztosra menni, itt ugyanis nem játszották el két már elkészült saját dalukat, a Smoking Gunt és a Turn Of The Screw-t, hanem Whitesnake klasszikusokkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.