Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fear Factory: klasszikus hangzás, aprólékosan kidolgozott részletek

0125burtBurton C. Bell szerint alighanem minden rajongónak megelégedésére szolgál majd a most készülő új Fear Factory-lemez. A megjelenés hónapokon belül esedékes, a dalok pedig roppant kidolgozottnak ígérkeznek.

„Még mindig dolgozunk a lemezen, kicsit több időt vesz igénybe a munka a tervezettnél”, mondta Burton a Silver Tiger Mediának. „De a klasszikus Fear Factory-hangzás lesz hallható rajta, az a sound, amit a rajongók mindig is vártak tőlünk. És mivel rászánjuk az időt, a dalok is nagyon rafkósak, méghozzá anélkül, hogy elveszítenék az élüket vagy a bennük rejlő dühöt, a Fear Factory lényegét. De ettől még nagyon alaposan kidolgozott számok. Most éppen a borítón dolgozunk, méghozzá Dave McKeannel, aki annak idején a Demanufacture meg az Obsolete artworkjét is készítette. Ő is nagyban melózik az ügyön, és megvan már az albumcím is, amivel szintén roppant elégedettek vagyunk. Amolyan igazi jó Fear Factory-cím.”

Burton szerint a lemez szövegi tematikája is a bandától megszokott vonalon halad majd. „Most is tudományos-fantasztikus, futurisztikus koncepciónk van: ismét az emberek és gépek témakörét járjuk körbe, de ezúttal olyan gépekről van szó, amelyek teljes mértékben tudatában vannak a környezetüknek, tökéletesen megértik, hol a helyük és mit kell csinálniuk. Vagyis egészen hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint az emberek.” A lemez még az év első felében megjelenik a Nuclear Blast gondozásában.

 

Hozzászólások 

 
#9 RobertThorn 2015-01-28 16:54
Valószínűleg tényleg az lesz a forgatókönyv, mint amit cápaidomár is írt, bár nekem például a Mechanize csont nélkül bejön még most is (viszont az Industrialist nekem - pedig ez náluk akár még előny is lehetne, de itt most sajnos nem - túl lélektelen volt..).

A lényeg, hogy jöjjön csak az új FF lemez. Akárcsak a szénparaszt Asesino új albumát is tűkön ülve várjuk :)
Idézet
 
 
#8 cápaidomár 2015-01-28 10:33
Semmi rendkívüli nem fog valószínűleg történni. Jól beharangozzák, mint mindig, aztán kijön az új lemez, kap rá olyan 7-től 9-ig terjedő pontszámot, szépen hozzáhasonlítjá k a klasszikus lemezekhez, leírják, hogy jó (majd elmagyarázzák, hogy miért mégsem az), egyébként meg csalódást fog okozni. Kb. ennyi.
Idézet
 
 
+2 #7 bogar 2015-01-27 10:50
Idézet - Venomádi:
Minden Fear Factory cikk alá odaböfög valamit :D Valószínűleg jobban érdekel mint mutatod.


Biztos Dino eltalálta egy pengetővel és ezen berágott! :-)
Idézet
 
 
+2 #6 Venomádi 2015-01-26 23:56
Minden Fear Factory cikk alá odaböfög valamit :D Valószínűleg jobban érdekel mint mutatod.
Idézet
 
 
#5 Szőlő 2015-01-26 20:36
Várom. Biztos, hogy jó lesz.
Idézet
 
 
+4 #4 drughi 2015-01-26 17:55
Idézet - TelekiPál:
El nem tudom képzelni ki lehet az, aki nem szar le egy újabb Fear Factory lemezt.

Vagyunk egy jópáran.
Idézet
 
 
+7 #3 Ary 2015-01-26 14:25
Idézet - TelekiPál:
El nem tudom képzelni ki lehet az, aki nem szar le egy újabb Fear Factory lemezt.


Én.
Idézet
 
 
-12 #2 TelekiPál 2015-01-26 13:52
El nem tudom képzelni ki lehet az, aki nem szar le egy újabb Fear Factory lemezt.
Idézet
 
 
+8 #1 Dead again 2015-01-26 11:11
Várós nagyon!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.