Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

A hangerő korlátozása és a színpad mérete miatt rághatott be a Hellfestre a Manowar

Jogi lépésekkel fenyegette meg a Hellfestet a Manowar, akik továbbra is tartják magukat ahhoz a verzióhoz, hogy a szervezők miatt hiúsult meg a zenekar pénteki headlineri fellépése a rendezvényen. Eközben egyes források szerint a csapat simán csak megsértődött a hangerő korlátozásán és a színpad méretein.

0409manowar2

Újabb közleményt adott ki a Manowar a múlt pénteki botrányos koncertlemondást követően. Mint megírtuk, a zenekar a fellépés napján közölte, hogy nem lép fel a Hellfest főattrakciójaként, és mind a szervezők, mint Eric Adamsék ragaszkodtak ahhoz a verzióhoz, hogy a fejleményekről a másik fél tehet. A banda most megismételte álláspontját, és egyszersmind tovább is mentek egy lépéssel. „NEM a zenekar törölte a Hellfesten adandó június 19-ei koncertet, hanem a szervezők, méghozzá azzal a bejelentésükkel, amely a webes felületeiken megjelent”, írja a Manowar. „A Hellfest előtti napokban Svájcban, Görögországban és Bulgáriában is megtapasztalhatta a közönség azt a hatalmas méretű produkciót, amelynek révén tényleg az Acél Királyságában érezheti magát mindenki. Mindezt a Hellfestre is magunkkal vittük, hiszen játszani mentünk oda. Küzdöttünk azért, hogy azt a produkciót nyújthassuk a rajongóinknak, amit ígértünk, de nem fogjuk hagyni, hogy a Hellfest szervezői össze-vissza rángassanak bennünket, miután úgy döntöttek: nem tesznek eleget szerződéses kötelezettségeiknek, és azt gondolták: a rajongóinkkal és velünk is kiszúrhatnak. Mindazok, akik a jegyek visszaváltására vonatkozó információk iránt érdeklődtetek: vegyétek fel a kapcsolatot azzal a hellyel, ahol vásároltátok a belépőt, vagy közvetlenül a Hellfest szervezőivel, hiszen ők a felelősök a történtekért. Jelenleg minden szóba jöhető jogi jóvátételi lehetőséget számba veszünk.”

Eközben a MetalSucks a fesztivál meg nem nevezett belsős forrásaitól úgy értesült: a Manowar a hangerő korlátozásain, illetve a színpad méretén rágott be a szervezőkre. A portál információi szerint a zenekar június 20-án este érkezett meg a helyszínre, és azonnal soundcheckelni akartak, de mivel akkor már éppen a Slipknot játszott a fesztivál területén a Knotfest Meets Hellfest rendezvény keretében, ezt nem tehették meg. A csapat így másnap reggel tesztelhette a körülményeket, de kifogásolták a hangzást, azt meg főleg, hogy a szervezők a helyi jogszabályoknak megfelelően limitálták a hangerőt, és így a Manowar nem játszhatott olyan hangosan, mint szerettek volna. Emellett kicsinek találták a fesztivál főszínpadát is, amely egyébként a másik két idei headlinernek, a KISS-nek és a Toolnak éppúgy megfelelt, mint előző este a Slipknotnak. Ezek után született meg a döntés – állítólag egyértelműen a Manowar részéről –, hogy akkor inkább nem játszanak. Az igazságot persze talán sosem tudjuk meg...

Érdekesség, hogy a Manowar helyére beugrott Sabaton végül Chris Rörland gitáros énekével mentette meg a helyzetet – a kényszermegoldásra amiatt volt szükség, mert előző este, a Knotfesten Joakim Brodén lestrapálta a torkát, és nem akarta magát teljesen hazavágni. Így a frontember a buli közben egy, a színpadon felállított asztal mellett ült és mulatott a barátaival.

 

Hozzászólások 

 
#26 Kállai Péter 2019-06-29 11:56
Én voltem az idei Hellfesten. A fesztivál nagyszerű úgy ahogy van. A Manowart nem értem. Nem hiszem, hogy nem tudták a színpad és a tecnika paraméterit előre hónapokkal. Gondolom megint hisztiztek egy kicsit mart azt gondolják megtehetik. Innentől kezdve a szervezők nem oltak könnyű helyyzetben. Ugyan ki mit csinálz volna? A Sabaonnal legalább megpróbálták. Így sikerült. Bár így az első nap tényleg szar volt. Nem erről volt szó. Nem tudom mi a megoldás? Vissza a pénz? De hát a többbi minden stimmelt. Egy banda hepciáskodott.
Idézet
 
 
#25 KUF 2019-06-27 19:50
Nem fért fel az arcuk a színpadra azt ennyi.
Idézet
 
 
#24 Gál József kutyája 2019-06-26 18:32
Idézet - RobertThorn:
Direkt megnéztem jutúbon, hogy mégis mekkora ez a kérdéses színpad. Nos, hát a kilenctagú Szlipó tökéletesen elfér rajta, de eeeez a négytagú fémkingeknek kicsi volt..

..őőő...

.. asszondom amolyan rockmaratonosan ki kellett volna jönnie a színpadra a főszervezőnek, ujjal a zenekarra mutogatva, térdét csapkodva a röhögéstől kellett volna elstand-upolni a közönségnek hogy pontosan miért is marad el az esti törperőd koncert, meg még zárásul hozzátenni hogy válogatós metalharcosfasz nak kutyában a helye.

És akkor ezzel az a ripacs Joey szépen meg is kapta volna azt, amit a munkássága érdemel. Bár az a baj, hogy az ilyen szereptévesztő kóklereket elsősorban a rajongóknak kellene kivetniük maguk közül, hogy kicsit tisztuljon a szakma, de ez meg sajnos valamiért nem akar megtörténni. :/


Speciel az a performansz rettenetesen kínos volt a szervező részéről.
Idézet
 
 
#23 RobertThorn 2019-06-26 17:23
Direkt megnéztem jutúbon, hogy mégis mekkora ez a kérdéses színpad. Nos, hát a kilenctagú Szlipó tökéletesen elfér rajta, de eeeez a négytagú fémkingeknek kicsi volt..

..őőő...

.. asszondom amolyan rockmaratonosan ki kellett volna jönnie a színpadra a főszervezőnek, ujjal a zenekarra mutogatva, térdét csapkodva a röhögéstől kellett volna elstand-upolni a közönségnek hogy pontosan miért is marad el az esti törperőd koncert, meg még zárásul hozzátenni hogy válogatós metalharcosfasz nak kutyában a helye.

És akkor ezzel az a ripacs Joey szépen meg is kapta volna azt, amit a munkássága érdemel. Bár az a baj, hogy az ilyen szereptévesztő kóklereket elsősorban a rajongóknak kellene kivetniük maguk közül, hogy kicsit tisztuljon a szakma, de ez meg sajnos valamiért nem akar megtörténni. :/
Idézet
 
 
#22 White Sunday 2019-06-26 16:25
Idézet - janomano:
Idézet - White Sunday:
Igazából nem az a lényeges, hogy Joakim mit csinált, nem csinált a be nem tervezett koncerten, hanem, hogy Joey bácsiék mit csináltak a betervezett koncert helyett :)


Vajon mit tudsz amit mi nem?


Semmit, rosszul fogalmaztam, én sem tudom, hogy ők mit csináltak helyette, csak azt, hogy Ők nem léptek fel. Viszont kár Joakimot ekézni, mert neki nem volt betervezve ez a koncertet, a Manowar-nak pedig igen. Szóval nem az számít, amit Joakim csinált, hanem, hogy a Manowar nem lépett fel.
Idézet
 
 
#21 Tuonela 2019-06-26 16:13
A Sabaton legalább a Kingdom Come feldolgozását elnyomhatta volna tekintettel a hoppon maradt Manowarriorokra .
Idézet
 
 
#20 janomano 2019-06-26 14:48
Idézet - White Sunday:
Igazából nem az a lényeges, hogy Joakim mit csinált, nem csinált a be nem tervezett koncerten, hanem, hogy Joey bácsiék mit csináltak a betervezett koncert helyett :)


Vajon mit tudsz amit mi nem?
Idézet
 
 
#19 White Sunday 2019-06-26 13:15
Igazából nem az a lényeges, hogy Joakim mit csinált, nem csinált a be nem tervezett koncerten, hanem, hogy Joey bácsiék mit csináltak a betervezett koncert helyett :)
Idézet
 
 
#18 Udvari Máté 2019-06-26 11:22
A Sabatonhoz annyit tennék hozzá, hogy külföldi oldalak szerint Joakim elénekelte az első 3 számot és utána nem tudta folytatni. Így egy fokkal érthetőbb, ami történt.
Idézet
 
 
#17 Sinka Péter 2019-06-26 10:31
Amit Manóvárék mondtak, az kb. a nonszensz kategória, ezeket a peremfeltételek et jó előre közölheti a rendezvény szervezője, és ezeken nem a zenekarok lekötése és a fesztivál időpontja között szokták megváltoztatni.

Olyan meg már volt, hogy egy sok éves gyakorlattal rendelkező énekes is túltolja a dolgot, és ez megbosszul(hat) ná magát... így a Sabaton esetében inkább azt érzem kellemetlennek, hogy képesek voltak másnap is szinte pont ugyanazt a műsort lenyomni ahelyett, hogy valami mást dobtak volna be. Igaz, ez már valahol a közönséget is minősíti, hogy másnapra is jó volt nekik ugyanaz...
Idézet
 
 
#16 Richter László 2019-06-26 10:27
osztozhattok a ripacstrónon tisztelt muzsikusok...
Idézet
 
 
#15 BSND 2019-06-26 08:58
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - BSND:
Szánalmas amit a Sabaton énekese művelt. Jó hogy nem azt mutatták, ahogy szarás közben danolászik, mialatt a zenésztársai a színpadon próbálják menteni a menthetetlent.

Na jó, persze ez is túlzás, de ha már normálisan nem tud fellépni, akkor inkább ne menjen a színpad közelébe, ráadásul úgy, hogy miatta szenved az énekkel is a gitár mellett egy zenésztársa.

Szerintem az igazán szánalmas cselekedet Joey de Maióéké volt. A Sabaton csak mentette a mundér becsületét, respektet érdemelnének inkább, nem gyalázást.

Azt én sem vonom kétségbe, hogy szánalmasság tekintetében a Manowar vitte a prímet.
Idézet
 
 
#14 NOLA 2019-06-26 08:43
Buzeráns banda..., nemhogy orulnének, hogy még hívják oket az ilyen nagy fesztiválok.
A Joakim meg a másik idióta. O.K., hogy elvállalták a bulit, hogy ne legyen kiesés, de ha nem tud/akar fellépni, akkor mi a halál-náthás faszát ripacskodik a színpadon míg a zenésztársai elol próbálják menteni a menthetot.
Ááá..., no comment kategória mind a ketto.
Idézet
 
 
#13 Dead again 2019-06-26 07:49
Lehet, hogy csak egy sátrat kaptak a backstageben egy székkel meg két pokróccal, mint anno a Panteráék Moszkvában . . .
Idézet
 
 
#12 White Sunday 2019-06-25 22:49
Idézet - Goodbye:
Igazából minden attól függ, hogy mi volt a szerződésben. Ha ott egy nagyobb színpadot ígértek, akkor jogos a zenekar lépése. Bár ha a Slipknot elfért, akkor ők is elférnének. Innentől hiszti az egész. A Manowar mindig egy ciki banda volt, csak korábban még jò zene társult hozzá.


De mi a bánatért ígértek volna nekik nagyobb színpadot? Tudják, hogy mekkora a színpaduk. Teltházas a fesztivál pillanatok alatt, nincs szükségük hozzá a Manowar-ra. Egyszerűen nincs semmiféle okuk arra, hogy valótlan méretet kamuzzanak a zenekarnak. Az meg a fő vicc, hogy előző este akar soundcheckelni. Nem járt még fesztiválon a szerencsétlen? Nyilván le volt neki írva percre pontosan az itiner, mint ahogy az ilyen esetekben szokott lenni? Túl meleg lehet a bőrbugyikban, hőgutát kapott szegény Joey.
Idézet
 
 
#11 Barcs Bence 2019-06-25 22:41
Idézet - BSND:
Szánalmas amit a Sabaton énekese művelt. Jó hogy nem azt mutatták, ahogy szarás közben danolászik, mialatt a zenésztársai a színpadon próbálják menteni a menthetetlent.

Na jó, persze ez is túlzás, de ha már normálisan nem tud fellépni, akkor inkább ne menjen a színpad közelébe, ráadásul úgy, hogy miatta szenved az énekkel is a gitár mellett egy zenésztársa.

Szerintem az igazán szánalmas cselekedet Joey de Maióéké volt. A Sabaton csak mentette a mundér becsületét, respektet érdemelnének inkább, nem gyalázást.
Idézet
 
 
#10 ddrum77 2019-06-25 18:33
Idézet - nsz:
Ha lesz az A38-on manowar koncert, elmegyek.



tetőterasz, kisszínpad
Idézet
 
 
#9 BSND 2019-06-25 17:52
Szánalmas amit a Sabaton énekese művelt. Jó hogy nem azt mutatták, ahogy szarás közben danolászik, mialatt a zenésztársai a színpadon próbálják menteni a menthetetlent.

Na jó, persze ez is túlzás, de ha már normálisan nem tud fellépni, akkor inkább ne menjen a színpad közelébe, ráadásul úgy, hogy miatta szenved az énekkel is a gitár mellett egy zenésztársa.
Idézet
 
 
#8 nsz 2019-06-25 17:26
Ha lesz az A38-on manowar koncert, elmegyek.
Idézet
 
 
#7 Goodbye 2019-06-25 16:24
Igazából minden attól függ, hogy mi volt a szerződésben. Ha ott egy nagyobb színpadot ígértek, akkor jogos a zenekar lépése. Bár ha a Slipknot elfért, akkor ők is elférnének. Innentől hiszti az egész. A Manowar mindig egy ciki banda volt, csak korábban még jò zene társult hozzá.
Idézet
 
 
#6 Barcs Bence 2019-06-25 16:03
Idézet - janomano:
A Sabaton enekes hogy telibeszarta az egeszet. Kimelem a hangom, de a kicsi azert befer. Eddig is pusztan tucat cash grab brigad voltak, de ez?


Látta a "metal királyaitól" (LOL), hogy ezt így kell, és kipróbálta, meg tudja-e csinálni.
Idézet
 
 
#5 janomano 2019-06-25 15:06
A Sabaton enekes hogy telibeszarta az egeszet. Kimelem a hangom, de a kicsi azert befer. Eddig is pusztan tucat cash grab brigad voltak, de ez?
Idézet
 
 
#4 ZoldAsz 2019-06-25 14:58
Nárcisztikus majmok.
Nehezemre esik elhinni, hogy ezek olyan húde VÁRATLAN akadályok, egy ilyen profi rendezvény és helyszín esetén. Előző nap szembesülnek a helyi adottságokkal. Persze... minden bizonnyal Manóék behisztiztek valami máson, és ezt találták ki kifogásnak. Acél Királyság, jesszus...
Idézet
 
 
#3 Venomádi 2019-06-25 14:48
Világsztároknak megfelel a színpad, de te csak bizonyos feltételek mellett harcolsz a metálért. Igazi mulatós kategória.
Idézet
 
 
#2 Narada42 2019-06-25 14:40
Valaki, aki jogász esetleg...

Az kellene ide, hogy szépen azok A RAJONGÓK, akik utaztak kurvasokat ezért a buliért, ízekre szedjék őket egy combos pertársaságot alakítva. Szerintem.

Warriors of Megal...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.