Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

System Of A Down: beindult a lebegtetés

A Rock In Rio fesztivál október 2-ai napján a System Of A Down is fellépett, ám hamarosan vége a zenekar tavasszal indult újjáéledő koncertsorozatának. John Dolmayan dobos egy interjúban elárulta: most ismét szünet következik, új album pedig csak akkor készül, amikor elérkezik az ideje.

„Napról napra haladunk", mondta John Dolmayan dobos a Multishownak a zenekar Rock In Rio fellépését követően. „Van még pár dél-amerikai bulink, így Buenos Airesben és Santiagóban is játszunk, aztán hazamegyünk. A karácsony és az újév hagyományosan családi időszak nálunk, általában nem dolgozunk ilyenkor, szóval a következő három-négy hónapot otthon töltjük majd. Utána pedig Serj utazik el Új-Zélandra néhány hónapra, hiszen részben ott lakik. Úgy tudom, jövő nyáron újra szólólemezt akar kiadni. Lehet, hogy a System is turnézik majd nyáron, de lehet, hogy nem. Ami pedig azokat illeti, akik új lemezre várnak, mert tudom, hogy sokan vannak: én is ugyanúgy várom az albumot, mint ők. Akkor fog elkészülni, amikor itt az ideje, és képesek vagyunk valami olyasmit csinálni, ami felülmúlja a régebbi dolgainkat. Nem akarunk a babérjainkon ülni – inkább elhajítjuk őket, és teremtünk valami újat ennek a generációnak, hogy ők is azt tudják mondani: számukra ez a System Of A Down."

A System Of A Down 2006 végén meghatározatlan időre vonult pihenőre, a feloszlás szó használatát azonban mindannyian feltűnően kerülték. Hosszas szünetet követően tavaly novemberben jelentették be visszatérésüket, és mind Amerikában, mind Európában hatalmas sikerrel koncerteztek az utóbbi hónapokban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.