Valamiért éreztem, hogy a legutóbbi Iron Maiden-album lecsengését követően csak idő kérdése, és Bruce Dickinson ismét életet lehel majd nagyon sok éve parkolópályára állított szólókarrierjébe. Aki ismeri az énekes ma már klasszikusnak is nevezhető korábbi mesterműveit, szerintem egyetért velem abban, hogy egyszerűen muszáj volt legalább még egy Dickinson-albumnak megjelennie, mielőtt még ő is abba a korba lépne, ahol az alkotási folyamatok, a motiváció és a fizikai teljesítmények már korántsem ugyanazt jelentik, mint egykor. Persze az elvárásokat ennyi idő után most is el kell hajítani a fenébe, akkor is, ha Roy Z gitáros/producer a harcostárs, akivel a leghatalmasabb nótákat hegesztették össze anno.