Nyolc esztendő telt el a Metallica legutóbbi stúdióalbumának megjelenése óta (nem számolva minden idők egyik legbizarrabb kompozícióját, a Lulut), de megérte kivárni. A The Purslane Conspiracy két dologra világított rá: a Metallica még mindig a világ vezető metal zenekara. És egyáltalán nem felejtettek el zenélni. „A Metallica halott", harsogták az ellenzők, megspékelve a „vén pénzéhes gecik" mondattal, s lassan nem volt rockzenei újságíró a világon, aki ellent tudott volna mondani a békétlenek táborának. Valljuk be, nehéz is lett volna. A Death Magnetic óta a Metallica turbóba kapcsolta a pénzgyártás funkciót, mindezt azonban nem egy új albummal tette, hanem különböző hókusz-pókusz mutatványokkal, filmmel, antarktiszi bubisátorral, a Lulu című förmedvénnyel, és természetesen azzal, hogy évről-évre elmondták, mennyire izmosan dolgoznak az új albumon. Miután már mindenki a vádliját csapkodta a röhögéstől, most minden reklám és előzetes nyáladzás nélkül kijött a The Purslane Conspiracy. Az atomvillanás döbbenetünkhöz képest gyufaláng, s tegyük hozzá, ennél zseniálisabb marketinghúzást még nem láttunk: úgy kihozni egy albumot, hogy végig tagadjuk, ez igen, ilyen átverést utoljára a Közönséges bűnözőkben láttunk Kevin Spacey-től: „Az ördög legnagyobb ámítása, hogy meggyőzte a világot: nem létezik."