Július 10-én ismét Budapesten koncertezik az Ignite, ráadásul ezúttal csupán 999 forintos áron is meg lehet nézni a zenekart. A bulihoz most ráadásul három hazai fellépő is csatlakozott.
Sosem látott párosok és régóta várt visszatérők is szerepelnek a Concerto Music őszi szezonra meghirdetett zenekarai között: a Poets Of The Fall, az Annisokay és a Skálmöld mellett közös turnén érkezik majd a Stratovarius és a Sonata Arctica, illetve a Beast In Black és a Gloryhammer, a keményebb metál után sóvárgók a Fear Factory, illetve a Thy Art Is Murder koncertjére készülhetnek, de visszatér a Deathstars is.
Első, 2017-es budapesti klubkoncertje és a tavalyi Sziget után június 27-én ismét Magyarországon koncertezik a Clutch. A zenekar a Sunrise On Slaughter Beach album turnéján jut el hozzánk.
Napra pontosan 50 évvel az első alkalom után, június 10-én tartják a Diósgyőri vár melletti helyszínen a Rock 50 fesztivált, új életre keltve a magyar Woodstock néven elhíresült rendezvényt, ami az ország első rockfesztiválja volt. A délutántól hajnalig tartó programban számos zenekar, köztük Péterfy Bori, az Ivan and the Parazol és a P. Mobil is ott lesz, de színpadra lép Tátrai Tibor, Karácsony János és Solti János is.
A tavalyi rekord nézőszám után április 27-én indítja útjára tizenkettedik évadát a Budapest Park, és bőven van esélyük újabb csúcsot állítani az idei évben, hiszen soha nem látott ütemben fogynak a jegyek. Példátlan, hogy már most hat telt házas koncertettel vágnak neki a nyitásnak, de ahelyett, hogy hátradőlnének, minden eddiginél több fejlesztéssel várják a látogatókat.
Március 26-án ismét Budapesten koncertezik a Cannibal Corpse. A zenekar legutolsó lemezét is bemutatja nálunk.