Shock!

november 14.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Wendigo - Budapest, 2004. október 29.

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy folyamatos hype-olom a zenekart, de „micsináljak”, ha idén Wendigo koncerten voltam a legtöbbet. Meg szerintem leszek is a jövőben. Igyekszem majd elkerülni - mint ahogy már meg is tettem korábban -, hogy mindig én írjak róla, de most nem volt más választásom, mivel aznap volt sok jó koncert a városban, ami elszippantotta a kollégákat (pl. Aebsence, amiért fáj is a szívem).
időpont:
2004. október 29.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

Tény, hogy nem voltak sokan, sőt, de ez sem volt meglepetés, elvileg aznap valami tehetségkutató lett volna a Wigwamban, amit azt hiszem áttoltak máshova, és beugróként meghívódott a Wendigo, így reklámozni sem lehetett nyomtatott sajtóban, csak neten. Mellesleg olyasmit is olvastam, hogy a jegyszedők azzal hárították el az érdeklődőket, hogy “valami ismeretlen zenekar játszik”, akik erre inkább mentek máshová...

Végre normális méretű színpadon, érthető és értékelhető hangzással, élvezhetőbb fényekkel, teljes műsorral lehetett megnézni a zenekart, az eddigi, massza-hangzású klubkoncerteken nem csodáltam, ha “kívülálló” füleknek nem mindig jött le, hogy mit is játszik a két gitáros külön-külön. Díszletként most felkerült egy frissen elkészült háttérvászon is a zenekar logójával.
A Disconnecteddel nyitottak, a színpadon biztos nagy lehetett a hőség, hiszen Jozzy félmeztelenül pengetett, mondjuk igaz, látványos a srác, ráadásul teljesen úgy játszik, mintha össze lenne nőve a gitárjával. WendigoLáttam már pár gitárost, de egyre jobban elképeszt: feelingre Zakk Wylde jut az eszembe róla, annak ellenére, hogy némelyest más stílusban játszanak. Őstehetség.

Másodikként jött a Disturbed-szerű szövegköpködéses Rain Maker, majd egy tőlük szokatlan feldolgozás, az I Disappear a Metallicától. Laza volt, bár ez már az általam nem túlzottan kedvelt Metallica-vonalhoz tartozó dal. Az EP harmadik dala, a tekergős Two As One következett, ezúttal fuvola nélkül, utána egyik kedvencemnek, a Prophets Of Emptinessnek örülhettem, melynek a szívbemarkoló refrénjétől bírok libabőrözni sokat.

Hatodikként a kicsit átvariált, a többi Wendigo dalhoz képest enyhén szólva lightos (RTL-klubos verzió, ahogy a srácok mondják) Unity következett, ami számomra is meglepetés volt, ebben a formában még nem hallottam. Igaz ez az a dal, ami eredeti formájában sem találta meg teljesen az utat hozzám, és még mindig a kevésbé kedveltek között tartom számon. A Prophets zúzdája után elég nagy kontrasztot hozott ez a dal.

A következő szám kicsit súlyosbított a hangulaton (Da Capo: Nowhere Land), majd egy vadonatúj dal, egy dühös energiabomba jött, a Let It Out, amit sikerült úgy bekonferálni, hogy: “szépújnótajöööön”. Érdekes, hogy egyszer sikerült próbán eljátszani (akkor rakódott össze frissiben), nem is hittem, hogy az első koncertes verziója ennyire fog ütni, de nagyon egyben volt.Wendigo
Még egy feldolgozás: Machine Head - From This Day, aminél van sok jobb MH dal, énekileg meg a rap-rész nem igazán a csapat (és főleg BZ) sajátja, de nem volt vészes, inkább a gitárosok örülhettek picit itt.

A Let It Out sem volt kisszék súlyilag, erre még rátett egy lapáttal a Man With A Thousand Voices, ami thrashes zúzdával kezd, majd meglepő módon a közepén egy kis szvinges betét riogatja a hallgatókat, aztán jön az arcukba megint a jóság. Még egy meglepő feldolgozással leptek meg a srácok: a Queen Hammer To Fall című örökbecsűjével, amit speciel én nagyon élveztem, nagyon metal bír lenni ez a dal, de páran azért sikeresen meglepődtek.

Az EP második nótája, a Broken csábított vissza mindenkit a Wendigo világába - megunhatatlan! -, majd az est legfeelingesebb feldolgozása jött: a Bloodline a Slayertől. Nyilván számomra ez volt a csúcs a nem saját dalok közül. Itt aztán volt ereszdelahajam, Jozzy és Kozi, mint két Kerry King, nyomták az örökzöldet. Szinte már csak a tetoválások hiányoztak róluk. WendigoA záró nóta az eddigi szokás szerint a zenekar névadója, a Stonehenge Wendigója volt. Persze ez nem lesz mindig így, mint ahogy a következő koncerten már egyáltalán nem is volt.

BZ szokásos pörgős színpadi formáját hozta, Kozi is jobban átélte a zenét, mint az általam eddig látott koncerteken, szaladgált, bólogatott. A két gitáros amit együtt művel, az meg félelmetes, amennyire más stílusban játszanak, annyira nagy az összhang köztük mégis. Robi sajátos előredőlős-félterpeszes pozícióban somolygott, Attila az új dobos meg főnyeremény: pontos, ötletes, precíz és mindamellett laza.

Szívesen megnéztem volna még egyszer ugyanezt a programot (ezzel nem csak én voltam így szerencsére), de nem féltem a zenekart attól, hogy vadászni kelljen a koncertjeikre az érdeklődőknek.

Azóta már lezajlott egy feelinges Süss Fel Napos fellépés is, lassan keverednek az emlékek a fejemben, elég száraz kis beszámoló lett, sorry. De legalább megtudta mindenki a dalok pontos címét.

További fotók:
Wendigo

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.