Shock!

május 11.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem lettem szívélyesebb vagy elnézőbb a világgal szemben”

Július 10-én új albumot jelentet meg a DevilDriver. Dez Fafaráék friss műve a Strike And Kill címet viseli, és most bemutatták róla az első előzetes dalt.

0417devildriver

2023-ban jelent meg a DevilDriver legutóbbi nagylemeze, a Dealing With Demons Volume II. A zenekar nyáron hozza ki a folytatást a Napalmnál Strike And Kill címmel. A jelenlegi felállásban Dez Fafara énekes mellett Alex Lee és Gabe Mangold gitárosokat, David Ortega Perez dobost és Jon Miller basszusgitárost találjuk. „Nem változott a hozzáállásom, és nem lettem szívélyesebb vagy elnézőbb a világgal szemben, illetve a zenémben sem – mondja Fafara. – Zenehallgatóként és dalszerzőként egyaránt a metálért dobban meg a szívünk, szóval ezen a lemezen az volt a cél, hogy szövegileg mindent kiadjunk magunkból, és vad, könyörtelen, súlyos kaliforniai groove-okat fűtő muzsikával támogassuk meg ezeket a szövegeket. A DevilDriver hangzása sosem hasonlított más zenekarokéra, mindig a saját dolgunkat csináltuk, és erre vagyok a legbüszkébb."

devildriver_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Dig Your Own Grave
02. Dead in the Water
03. Sanctified In Scars
04. Strike and Kill
05. In the Moonlight
06. Ride or Die
07. Headed for the Fall
08. Shut the Silence On
09. Never Coming Home
10. Summoning Shadows
11. You're just a Ghost
12. Oath of Iron
13. All Bets are Off

A Dig Your Own Grave máris meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.