Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon a tehetség hogyan örökölhető. Elég az hozzá, ha olyan közegben nevelkedik valaki, ahol minden nap szól a zene? Vagy csak a gének? A hajlam? Továbbmegyek: netán előző életeinkben összegyűjtött tapasztalataink materializálódnak bennünk? Biztos van erre is racionális magyarázat, de azt azért nem gondolnám, hogy k...

Véleményem szerint baromi unalmas, hogy csak Ádám és én szoktunk az Avatarium lemezeiről írogatni, de hát ez van, a többieknek más becsípődéseik vannak. Hozzáteszem, én az övékét szívesen olvasom el sokadszorra. Elvégre ki mit ismer vagy szeret jobban, akár rajongásig, ahhoz feltehetőleg ért is valamennyire, tehát nagy hülyeséget nem fog mondani r...

Mint azt bizonyára minden érdekelt pontosan tudja, a Patriarkh név a Batushkát takarja, annak is a Bartłomiej Krysiuk-féle változatát. A néhány évvel ezelőtt szinte underground szenzációként ismertté vált csapat ugyebár az ígéretes indítást követően megkettőződött, és az állandósult jogi problémák miatt Krysiuk tavaly a névváltoztatás mellett döntö...

Indíthatnám ezt a cikket rácsodálkozással, messziről kezdve a zeneipari változásokkal, képzavaros retróhullámok feldobásával, kötelező régenmindenjobbal, ezek helyett simán csak annyiban maradtam magammal: zeneileg akkor van megmentve egy év, ha van benne The Night Flight Orchestra. Mivel teljesen magától értetődő, hogy egy zenekar nem tudja/akarja...

Egyszerre tűnik baromi könnyűnek és baromi nehéznek értelmeset írni az új Dream Theater-lemezről. A New York-i csapatról eszmét cserélve az ember minduntalan azon kapja magát, hogy panelekben beszél. A fanatikus rajongótábor tényleg szanaszét csócsálta az elmúlt bő két évtizedben a zenekar vélt vagy valós hiányosságait, illetve erényeit – nagy...

Irgalmatlan rég, közel kilenc éve jelent meg utoljára friss Pokolgép-nagylemez, és ha hozzávesszük, hogy a 2015-ös a Metálbomba is nyolc év után követte elődjét, a Pokoli meséket, joggal mondhatjuk, hogy az utóbbi bő másfél (majdnem kettő) évtizedben nem a Pokolgép tartotta el a haza stúdiókat. Oké, menet közben két élő anyag is megjelent (a 2010-e...

Nehéz, illetve hát nem is igazán lehetséges hagyományos értelemben vett „lemezismertetőt" írni egy új VHK-lemezről, vagy általában véve, egyáltalán a VHK lemezeiről. Az esetek többségében ugyanis itt nem is annyira önálló dalokról, inkább látszólag egymásba kapaszkodó zenei szakaszok folyamatáról van szó. Azaz egy-egy új album nem az egyes dalok mi...

A texasi Ignitor már a nyolcadik lemezénél tart, de biztos vagyok benne: az ide kattintó többség most találkozik először a névvel. Pedig a csapat énekese amúgy egy igazi klasszis, a többek között a Watchtowerből és a Dangerous Toysból ismert Jason McMaster. A zene azonban pontosan az a fajta, jellegzetesen amerikai kultmetál, aminek a táborát a ten...

2023-ban, tizennégy év után távozott a Grave Diggerből a gitáros Axel Ritt, helyét pedig az a Tobias Kersting vette át, akit az európai tradicionális heavy metal rajongói elsősorban az Orden Ogan soraiból ismerhetnek. A Digger-kötődés meg onnan ered nála, hogy tagja annak a Steelhammer zenekarnak is, amit a sírásók főnöke, Chris Boltendahl hozott ö...

Bár rendszeresen pörgetem az év végi megjelenés óta, valahogy nehezen akaródzott megírnom ezt a pár bekezdést az új Tribulationről. Nem mintha nem tetszene a lemez, mert tetszik. Viszont egyértelmű cezúrát jelent a svéd dark/gót/death/doom-mesterek pályafutásán, és annyira azért nem érzem kiemelkedően erősnek, hogy borítékoljam: mindenki velük tart a...

A Gaerea elég komolyat lépett előre a legutóbbi Mirage lemezzel, és jó esélyt látok rá, hogy a tavaly év végén kijött folytatással ismét sikerül bővíteniük a táboron. Az arctalanságba burkolózott portói csapat nyílegyenesen halad előre a kijelölt úton, a Coma a Mirage utáni következő lépcsőfokot jelenti – igazából teljesen kiszámítható irányba mentek...

A semmitmondó név és lemezcím, illetve a még semmitmondóbb – hogy azt ne mondjam, igénytelen – borító egy igazi underground legendát takar Michael Wilton személyében, a lemez pedig félig-meddig szólóalbumnak minősül a Queensryche gitárosától. Az anyag a minimálisabbnál is minimálisabb reklámmal jelent meg december első felében, amit annyira nem tud...

A mi kommentszekciónkban is épp éles „vita" folyik arról, hogy szarabb ember-e, aki gengszterrapet hallgat, mint aki black metalt (nem), illetve, hogy fizikailag létezhet-e olyan, aki képes egyszerre szeretni Ganxsta Zolee-t és a Blut Aus Nordot (igen). Eközben mondjuk egy sor frissebben felbukkant előadó sikerei önmagukban is elég csattanós válasz...