AESTHESIA:
DRAWN TO THE FLAME
Risestar
Promotions
A
messzi Chile-ből érkezett a Risestar Promotion csomagja, a benne
rejtező három cd közül az egyik a számomra ismeretlen Aesthesia
új albuma - na nem mintha a másik kettő név sokat mondott volna.
Elképzelni nem tudtam, hogy milyen zenét rejthet a korong, nem
éppen ilyen old school rockzenére tippeltem, mint amit játszik
a zenekar.
A csapat Ohio-ban él, az első lemezük 1990-ben jelent meg, a második
'92-ben aztán nagy csönd következett és idén kijött az új lemez.
Felteszem időközben feloszlottak, majd újjáalakultak (természetesen
a hatalmas rajongói nyomásnak engedelmeskedve).
Közben szól a zene, még csak az első tétel. A dal elején megszokott
szőröskés énekhang mellé később bejött egy szintén szőröskés,
de magasabb tartományokban mozgó hang, mókás...
A zenekar elvileg olyan zenék hatásait olvasztja magába, mint
az AC/DC, a régi Metallica, a Whitesnake a Dream Theater és a
Rush. Ami elég meglepő felsorolás, főleg ha azt nézem, hogy zsíregyszerű
rockzene az egész. Az AC/DC még ül is helyenként, a többi névről
ezt nem mondanám el. Az igaz, hogy azért kicsivel érdekesebb riffeket
írtak, mint Angus Young, legalábbis próbált a gitáros tekerni
a dalszerkezeteken, viszont a klisékből és sablonokból így sem
tudott kilépni. Egy füstös kocsma mélyén ideális lenne ez a zene,
mondhatni ott lenne a legideálisabb, nem otthon a szobában.
Szól a boogie, a rokkendroll, kicsit nagypapisan, mert ahogy nézem,
a zenészek lassan abba a korba érnek, amikor inkább unokázni illenék,
mint színpadon ugrálni. Nem is viszik túlzásba az izgalmat, nehogy
egy hirtelen szívinfarktus kipusztítsa a csapatot egy koncerten.
Néha még Eddie Van Halen stílusát is nyúlják ám, gyengus próbálkozás
ez. Ha valaki nem tudja feelingesen eljátszani, amit Eddie a kisujjából
kiráz, az inkább kerülje el messzire a mester jellegzetes témáit.
Az ötödik dal lírai, itt azért illene énekelni rendesen, igyekszik
is hősünk, aztán nagyon gyorsan kiderülnek a hiányosságai. Nem
mondom, hogy kristálytisztán hozott minden hangot. Juj. Egy lírainak
meg amúgy minimum borzongatnia kellene, ebben a nótában annyi
érzés sincs, mint egy szottyadt hamburgerben.
A hangzás is ehhez méltó, mintha húsz évvel ezelőttről importálták
volna.
A zenekar honlapját érdemes megnézni, ritka béna, hiába, nem csak
itthon léteznek ízlésficamos, őszülő szakállú webmesterek.
Teljesen felesleges lemez, ráadásul ahogy nézem, a borító sem
egy vizuális gyönyör, legalábbis amit a neten találtam hozzá (a
promo egyentokban volt sajnos) az valami katasztrófa.
