AD INFERNA: L'EMPIRE DES SENS
Silverdust/Pulse Promotion

Ha valaki undergrounder és netán nem mond neki túl sokat az Ad Inferna név, ne ugorjon kútba, mert talán a De Profundis többet mond. Ugyanis névcsere történt. A vonatkozó biográfiát nem írom le most (túl hosszú és a fene se tudja követni melyik szokványos vámpírművésznevű fickó mikor hova vándorolt és milyen hangszeren játszik a black scene-ben), legyen elég annyi, hogy francia csapattal van dolgunk. Black metalt játszanak, kicsit művészibb megközelítéssel, olykor nagyzenekari hangzással, ennek megvalósításában az Obsidian Gate-es Marco B. segítette ki a csapatot. A női énekhang tulajdonosa pedig a Daeonia-ban daloló Robynne.
A szokványos hosszadalmas intro után vág bele a csapat a Dimmu, Cradle hatású black metaljába, mely a Limbonic Arttól sem áll messze. Fogósak a gitárriffek, a szintis hozza a horrorfilmes hangulatú témákat és nagyjából két perc alatt el lehet veszni a dalokban.
A számcímeket nézve (pl.: Votre Déchéance, The Final Discharge) a szemfüles hallgató azonnal rájöhet, hogy hol franciául, hol angolul hörög/károg/szövegel a vokalista Vicomte Vampyr Arkames (na, az ilyen röhejes nevek miatt vagyok képtelen komolyan venni az ilyen egyébként egész jófajta zenét játszó csapatokat). Bár szinte tökmindegy melyik nyelven teszi az előzőeket, úgysem lehet érteni (bár a lö izé meg a lö bigyó biztos, hogy francia, ami elég vicces is számomra), meg nem hiszem, hogy túl mélyenszántó szövegek születtek volna.
Szerencse, hogy a zene egész profi, jól megszerkesztettek a dalok. Hosszúak, terjengősek, hangulatban sincs hiány, elég sok rész kifejezetten magával ragadó, tetszetős, azonban az igazi para hiányzik a zenéből. Ők sem mondanak semmi újdonságot. Azok számára talán katarzis érzékű is lehet, akik kizárólag ilyen zenéket hallgatnak. Érdekes módon a záró Aggressive Supremacy nyerte el a legjobban a tetszésemet, bár az is igaz, hogy itt eresztették el legjobban a kísérletező kedvüket. Még több ilyen szabadabb felfogású dalt szívesen fogadtam volna tőlük.
Aki szereti a Falkenbachot, az örülhet a Baldurs Tod c. dal feldolgozásának, nyolcadikként ezt hallhatjuk a korongon. Bár olyannyira nem lóg ki, hogy aki nem ismeri, az nem jönne rá, hogy.
Sok újdonságot nem lehet írni egy újabb black lemezről, amely megbízható, ámde szokványos. A műfaj kedvelői azért bátran keressék a CD-t.

8

Valentin Sz.

vissza