"Kritika:
magyar néven bírálat, valamely művészi alkotás (könyv, festmény, szobor, zenemű)
tulajdonságainak, kiválóságainak és hibáinak megállapítása."
Tolnai Nagylexikon
ABSOLUTE
STEEL: WOMANIZER
Black
Lotus/HMP
Ójaj.
Elméláztam a zenekar nevén, a borító esztétikusságán, közben elindítottam a cd-t.
Halk, akusztikus bontogatással kezdődik a zene, ami akár szép is lehetne, aztán
komolyan frászt kaptam a 33.
másodpercben. (Hangosítsátok fel jól a hangszórókat!) Utána
már csak röhögtem. Azt hiszem innentől kezdve bármit csinálhat a zenekar,
nálam elásták magukat magát egy életre.
Persze nem kell annyira komolyan
venni őket, hiszen nagyjából egy dilibandát ismerhetünk meg e norvég társaságban,
akik nem a tradicionális fekete fémet követik, ahogy az egy igazi hithű, norvég
zenészhez illene, hanem a nyolcvanas évek amerikai hajbandáit szeretnék megidézni.
Party metalt játszanak - így írják. A zene amúgy tényleg másolja a régi glam korszakot,
egyszerű, de bombasztikus riffek, refrének, gitárszóló, puffogó dobok, csordavokál,
napsütés, pálmafák, feltúrt hajak. Mármint feltúrt hajak lennének, a csapat 3
tagjának lenne mit feltúrnia.
Egyébként a zene nem is lenne annyira vészes
nosztalgiázásnak, ha az énekes kicsit komolyabban venné magát, de ettől az iszonyatos
hamis sikítozástól és énekléstől az összes plüssmedvémnek is felállt a hátán a
bolyh, nem csak nekem.
A hangzás is alsó kategóriás szar, az egész lemez inkább
mocsokrészeg bulikba ajánlatos - de ott is csak ritkán és ha már túlment minden
határon a partizás - otthoni hallgatásra ajánlom inkább a szú percegését nagymami
szekrényében.
Én meg előveszem inkább egy régi Mötley lemezemet, AZ party metal.
