Shock!

október 23.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Europe: Secret Society

A Europe újjáalakulását komoly várakozások előzték meg pár évvel ezelőtt, amire a turné csak rátett egy lapáttal – a budapesti koncert is fantasztikus volt – , de a legendás svéd banda két évvel ezelőtti visszatérő lemeze, a súlyos, sötét, vastag hangzású Start From The Dark a régi fanok körében már nem volt éppen egy sikertörténet. Nos, akinek az az anyag nem jött be, annak szerintem a Secret Societyvel már próbálkoznia sem érdemes, az új album ugyanis nyílegyenesen halad tovább azon a vonalon, amit akkor elkezdtek.

megjelenés:
2006
kiadó:
Sanctuary
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A Europe esetében sajnos én is kénytelen vagyok azt mondani, hogy egyszerűen nem értem, mire megy ki ez az egész. Kicsit olyan a szituáció, mintha Joey Tempesték az előző évtized elején bekövetkezett feloszlást követően egyfajta Csipkerózsika-álomba merültek volna, hogy aztán felébredjenek, elkezdjék kronologikus sorrendben magukba szívni az azóta megjelent zenéket és megpróbálni módszeresen belepumpálni azokat a saját vérkeringésükbe. Magyarán szólva a Europe fejben és lélekben most úgy valahol a '90-es évek közepén tart. Nem csak a Start From The Dark, hanem a Secret Society is pont olyan, mint azok a lemezek, amiket a grunge-hullámban helyüket kereső régi nagy sztárbandák produkáltak ijedtükben bő 10-12 évvel ezelőtt, amikor hirtelen azon vették észre magukat, hogy a tízezres stadionokból üres klubokba száműzte őket a zeneipar. Akadtak ebben a korszakban nagyon is életképes, erőteljes és meggyőző anyagok, amik teljesen organikusan dolgozták magukba a friss hatásokat – ide sorolom például a Def Leppard Slangjét vagy a Skid Row Subhuman Race-ét – , a többséggel viszont egyszerűen nem lehetett mit kezdeni, mert közük nem volt az adott csapattól korábban megismert soundhoz, érzésvilághoz, lehettek zeneileg akármilyen korrektek.

Valahogy az újkori Europe-pal is így vagyok. Ha nem ez a név állna a borítón, most valószínűleg azt írnám, hogy ez egy tök jól hallgatható, óriási szólókkal, kellemes dallamokkal és erős nótákkal telepakolt komor hard rock lemez, így viszont kicsit óvatosabban fogalmazok, nekem ugyanis a Europe nem valamiféle poszt-grunge búsongást jelentett felhigítva némi King's X-szel, hanem szenzációsan igényesen megcsinált, az AOR határán egyensúlyozó melodikus rockzenét. És most lehetőleg mindenki verje ki a fejéből minden idők egyik legnagyobb rockslágerének pittyegő szintifutamait, mert ez a banda nem a Final Countdownnal volt azonos, még ha a nagyközönség semmi másra nem is emlékszik belőlük. Mondjuk ki nyugodtan, ennek a zenének gyakorlatilag semmi köze nincs a klasszikus Europe-hoz, még ha ugyanazok az arcok is szólaltatják meg. Gitározhat John Norum ugyanolyan zseniálisan, ahogyan azt tőle megszoktuk, ez ebben a környezetben sajnos kevés az üdvösséghez.

A nyitó Secret Society akkora '90-es évek közepe, hogy az valami döbbenetes. Joeyt eleve fel sem lehet ismerni ezekkel a kissé nyújtott dallamokkal, még szerencse, hogy Norum szólói helyrerakják a dolgokat. Nem rossz nóta, de hogy ez aztán minden, csak nem Europe, az hótziher. Az Always The Pretenders kissé visszabillenti a mérleget, itt már legalább Tempest hangja beazonosítható, fogós a refrén és a lendületesebb tempó is jót tesz a fülnek. Ugyanígy szakít a The Getaway Plan, talán az egyik legjobb a lemezen, kellemesen húzós, zakatolós riffek vannak benne, de erős a Let The Children Play is, itt tényleg Europe-os a refrén, bár a gyerekkórust én biztosan megspóroltam volna a végén, ez ugyanis általában a legbiztosabb recept szokott lenni arra, hogy valamit reménytelenül giccsessé varázsoljunk, és ezt a csapdát itt sem sikerült elkerülni.

Még az olyan búskomor témákban is van ráció, mint a Wish I Could Believe vagy a zongorás, hangulatában Joey merengős szólólemezeit idéző A Mother's Son, de valahogy feszengsz a lemez hallgatása közben. Mit akarhatnak ezek a veterán arcok? Mégis mire számítanak, amikor Europe néven adnak ki egy olyan lemezt, amin majdhogynem főszerepet kapnak a múlt évtizedben szokásos elmaszatolt gitártémák, ahol rendszeresen Sokol rádiósra torzítják az egyébként továbbra is szenzációs énekes hangját, ahol egyetlen napfényes pillanat nem sok, annyi sincs? Elfogadom én, hogy most ez jön belőlük, sok szépséget én sem látok magam körül 2006-ban, de a nagy harci helyzet az, hogy a megmaradt régi hívek nagy része már 10 éve is rosszul volt az ilyen típusú zenéktől, a grunge-korszakban szocializálódott zenehallgatók alapvetően mindig is csak röhögtek a Europe-típusú bandákon, a mai 16 éveseknek pedig új kedvencek kellenek. Ez szimplán egy zsákutca, akárhogy is nézzük.

Mivel zeneileg nehezen lehetne belekötni a Secret Societybe, egy ideig filozofáltam egy 8-ason, de aztán úgy döntöttem, annyiszor voltam már jóindulatú, hogy most nem leszek az. Ha nagy ritkán olyan hangulatom támad, biztos előszedem majd ezt a lemezt, de nekem a Tempest, Norum, Michaeli, Levén, Haugland ötös egyszerűen nem ezt jelenti, és ezzel bizony vannak még így egy páran szerte a világon. Jó ez a zene, de egyszerűen nem Europe.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 GTJV82 2013-11-18 10:15
Minden szóval maximálisan egyetértek. Ez nem Europe..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.